
Korábban már beszámoltunk a forradalminak számító félmaratonról, ahol az emberek mellett humanoid robotok is indulhatnak majd. A verseny menetéről eddig csak keveset lehetett tudni, most azonban kiderült néhány új szabály is, amit a gépeknek be kell tartaniuk.
2025. március 8. ● Hamu és Gyémánt
Elemcseréért 10 perc bünti: módosították a szabályokat az…
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt 800 ezer évben a Föld Naphoz viszonyított dőlésének változásai irányították az óriási jégtakarók mozgását, nyolc jégkorszak kezdetét és végét kiváltva – állítja egy új kutatás. A tudósok most meghatározták, hogy a Föld pályája és dőlése hogyan befolyásolja majd a következő időszakban az…
2025. március 8. ● Hamu és Gyémánt
Elég sokat kell még várnunk a következő jégkorszakra
Hamu és Gyémánt

Egy friss tanulmány szerint az amerikai kontinensen élő ősemberek rendszeresen használtak egy fából készült eszközt, amely a nehezebb, nagyobb tárgyak szállítására volt alkalmas.
2025. március 7. ● Hamu és Gyémánt
Így szállították kerék nélkül 20 ezer éve a nehéz tárgyakat…
Hamu és Gyémánt

Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk a Colossal Biotechnologies géntechnológiai vállalat tudósai célként tűzték ki, hogy feltámasztja a már több ezer éve kihalt gyapjas mamutokat. A legújabb hírek szerint a projekten dolgozó kutatók nemrég áttörést értek el: génmódosítással létrehozták az…
2025. március 7. ● Hamu és Gyémánt
Újabb lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy feltámasszuk…
Hamu és Gyémánt

A fejfájás sajnos – bármennyire is szeretnénk tagadni – befolyásolja a hangulatunkat, a teljesítőképességünket és elrontja a szeretteinkkel együtt töltött minőségi időt. Mielőtt azonban bevennénk egy erősebb fájdalomcsillapítót, próbáljuk ki ezeket az otthon is könnyen alkalmazható praktikákat…
2025. március 7. ● Hamu és Gyémánt
5 trükk a fejfájás elmulasztására, ha kerülni akarjuk a…
Hamu és Gyémánt

Négy évnyi ásatás után találták meg a régészek az elveszett várost, amely egykor az aranybányászat központja lehetett.

Vannak bizonyos sztereotípiák arról, hogy a férfiak vagy a nők beszélnek-e többet, egy új tanulmány azonban most pontot tesz a vita végére. A kutatási eredmények szerint ugyanis a nők életük középső szakaszának nagy részében hajlamosak többet beszélni – írja a Science Alert.
2025. március 6. ● Hamu és Gyémánt
A tudomány kimondta: a nők sokkal többet beszélnek
Hamu és Gyémánt

A gyors rádiókitörések az univerzum azon rejtélyei közé tartoznak, melyeket a mai napig nem sikerült teljes mértékben megértenie az emberiségnek. A Science Alert információi szerint nemrégiben újabb ilyen jeleket sikerült rögzíteni a tudósoknak, ám ezek egy olyan helyről érkeztek, amire senki nem…

Egy hosszú, forró nap után fáradtnak és mogorvának érezzük magunkat, a tartós hőség azonban ennél többet tesz: gyorsabban öregít minket – írja a Science Alert.

A különböző ízek és illatok megkülönböztetésének képességét elsősorban az emberhez kötjük, de ez nem jelenti azt, hogy az állatok ne rendelkeznének vele. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy nemrégiben elvégzett kísérlet, melyből kiderült, hogy kilenc patkány tökéletesen képes felismerni…
2025. március 4. ● Turi Dániel
Sommelier rágcsálók: a patkányok szeretik a fehérbort, és…
Turi Dániel

A túlzott tisztaságot általában sehol sem tekintjük hátránynak, a tudósok azonban megállapították, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) annyira steril, hogy az negatív hatással lehet az űrhajósok egészségére. A földi kutatók szerint kicsit össze kellene koszolni – írja a The Guardian.
2025. március 4. ● Hamu és Gyémánt
Túlságosan tiszta a Nemzetközi Űrállomás, bajba kerülhetnek…
Hamu és Gyémánt
