
Egy japán kutatócsoport kitalálta, hogy miképp lehet a mesterséges intelligencia segítségével lefordítani a csirkék kotkodálását.
2023. szeptember 22. ● Hamu és Gyémánt
Miről kotkodál a tyúk? A mesterséges intelligencia elárulja
Hamu és Gyémánt

A mesterséges intelligenciák technológiája rohamtempóban fejlődik, jó néhány szakember pedig aggodalmát fejezte ki, mely szerint káros lehet az emberi intelligenciára gyakorolt hatása. Egyesek attól tartanak, hogy ha túlságosan a gépekre hagyatkozunk, akkor kevésbé leszünk intelligensek, illetve…

Hogyan ismerhetjük fel a mesterséges intelligenciával írt szövegeket? Léteznek-e jelzések és árulkodó jelek? Egy ideje már köztudott, hogy a mesterséges intelligencia által alkotott írások komoly kihívások elé állítják mind az olvasót, mind magát az újságírói szakmát is. Egyszerűen azért, mert a…
2023. július 23. ● Hamu és Gyémánt
Így vehetjük észre, hogy egy mesterséges intelligencia…
Hamu és Gyémánt

Az ENSZ szervezésében a múlt héten tartották az első ember-robot konferenciát, ahol a meghívottak a legfejlettebb humanoid robotokkal közösen vitathatták meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggályokat, és hogy hogyan lehetne pozitív dolgokra felhasználni a technológiát. Volt pár érdekes…

Rohamosan fejlesztik a webböngészőket, aminek köszönhetőn felhasználók milliói válthatnak egyik webes keresőről a másikra. Az erősorrendben változás még nincs, de jelentős átrendeződések figyelhetők meg a piacon.
2023. július 10. ● Hamu és Gyémánt
Nem kérdés, melyik a legnépszerűbb webes böngésző, de a…
Hamu és Gyémánt
2023. július 10. ● Hamu és Gyémánt
Ha Kína így halad a vasútfejlesztéssel, hamarosan repülőkre…
Hamu és Gyémánt

Mindannyian szeretnénk elfoglalt napokon, sietős, sürgős helyzetekben teleportálni, de legalábbis a lehető leggyorsabban haladni. Egy amerikai székhelyű cég pedig pont ezért is – és Elon Musk munkásságán is inspirálódva – forradalmasítaná a gyaloglást. Lábbelijük használatával ugyanis 250…
2023. június 25. ● Hamu és Gyémánt
Ilyen cipőt még soha nem láttál: sétálsz, mégis futsz!
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt években rohamtempóban fejlődött a mesterséges intelligencia (MI), tavaly pedig megjelent az OpenAI legújabb fejlesztése, a ChatGPT is, amiről már többször is bebizonyosodott, hogy képes több, ember által végzett feladatot is elvégezni. Az eredményeket látva azóta az egyik legnagyobb…
2023. június 7. ● Hamu és Gyémánt
6 munkakör, amitől megfoszthatja az emberiséget a ChatGPT
Hamu és Gyémánt

A mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberek különösen sokatmondó – kissé zavarba és kétségbeejtő – mémje látott napvilágot a rendszer működésével kapcsolatban. Ha szorongsz ettől a témától, a következőkben olvasható sorok nem feltétlenül lesznek reménykeltőek számodra, de mindenképp…
2023. június 4. ● Hamu és Gyémánt
A kutatók szörnyként jellemzik a mesterséges intelligenciát?
Hamu és Gyémánt

Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója a The Wall Street Journal tanácsának csúcstalálkozóján arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a mesterséges intelligencia egzisztenciális kockázatot jelent, amely sok-sok ember sérüléséhez vagy halálához vezethet.
2023. május 27. ● Hamu és Gyémánt
Ezt kell tennünk, hogy ne győzzön le minket a mesterséges…
Hamu és Gyémánt

Egy étkezési zavarokkal foglalkozó figyelemfelhívó csoport kipróbált pár mesterséges intelligencia által vezérelt képgenerátort, és a közösségi médiából már jól ismert irreális szépségszabványokkal találkoztak.
2023. május 23. ● Hamu és Gyémánt
Túlzás: így néz ki a mesterséges intelligencia szerint a…
Hamu és Gyémánt

Joe Russo rendező (Amerika Kapitány: A tél katonája, az Amerika Kapitány: Polgárháború, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjáték) nemrég a Collidernek elmondta, szerinte hogyan hathat a mesterséges intelligencia a filmiparra: a rendező körülbelül két évre saccolta, hogy az MI…
2023. április 30. ● Hamu és Gyémánt
A Marvel-rendező szerint két év múlva már bárki lehet…
Hamu és Gyémánt
