
A kék bolygó – szoktunk hivatkozni Földünkre, ami nem is meglepő, hiszen otthonunk felszínének jelentős részét óceánok borítják. Azt persze sokan elfeljtik, hogy ezek a kontinensek között elterülő beltengerek egykor zöld színűek voltak. Ezt vajon azt jelenti, hogy a jövőben újra megváltozik meg az…
2025. április 30. ● Hamu és Gyémánt
A jövőben akár lilák is lehetnek a Föld óceánjai
Hamu és Gyémánt

Az emberiség által alkotott vívmányok mellett sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni a természet erejéről és csodáiról. Bár már szinte hozzászoktunk, hogy a leleményességünk és tudományunk számtalan eszköz, épület és mesterséges technológiák létrehozására képes, néha nem árt figyelmeztetni…
2025. április 2. ● Hamu és Gyémánt
7 mesébe illő fa, mely a természet hatalmáról tanúskodik
Hamu és Gyémánt

Négy sikertelen kísérlet után a tudósok végre nagy eredményre jutottak egy lehetséges ember-neandervölgyi hibrid csontvázával kapcsolatban, melyet több mint két évtizede találtak Portugáliában. A titokzatos Lapedo-gyermek körülbelül 28 ezer évvel ezelőtt élt és halt meg. A kutatás eredményei…
2025. március 19. ● Hamu és Gyémánt
A Lapedo-gyermek egészében forgatta fel az emberiség…
Hamu és Gyémánt

Az elmúlt 800 ezer évben a Föld Naphoz viszonyított dőlésének változásai irányították az óriási jégtakarók mozgását, nyolc jégkorszak kezdetét és végét kiváltva – állítja egy új kutatás. A tudósok most meghatározták, hogy a Föld pályája és dőlése hogyan befolyásolja majd a következő időszakban az…
2025. március 8. ● Hamu és Gyémánt
Elég sokat kell még várnunk a következő jégkorszakra
Hamu és Gyémánt

A 2010 és 2024 között született gyermekek az alfa generációhoz tartoztak, az ő korszakuk azonban véget ért: 2025-től egészen 2039-ig már a béta generációról beszélhetünk.
2025. január 3. ● Hamu és Gyémánt
A 2025-ben születő gyerekek már az emberi faj legújabb…
Hamu és Gyémánt

1556. január 23. a történelem egyik legsötétebb napjaként vonult be az emberiség emlékezetébe. Ezen a végzetes csütörtökön a kínai Saanhszi tartományt – és a környező régiókat – egy hatalmas földrengés rázta meg, amely az eddigi beszámolók alapján több emberéletet követelt, mint bármely más…
2024. november 27. ● Hamu és Gyémánt
A történelem leghalálosabb napja: az 1556-os saanhszi…
Hamu és Gyémánt

Úgy tűnik, az emberiség szeret saját pusztulásán elmélkedni, ennek köszönhetően pedig rengeteg posztapokaliptikus regény született az elmúlt két évtizedben is. Ezek közül mutatjuk most be a 4 legjobbat.
2024. október 14. ● Hamu és Gyémánt
A 21. század 4 legjobb posztapokaliptikus regénye
Hamu és Gyémánt

1859. szeptemberében a világ több pontján felrobbant eszközök és leállt távírókészülékek jelezték az első, emberek által beazonosított és észlelt napvihart. A napkitöréseket azóta tudósok tucatjai vizsgálják és úgy találják, hogy könnyen lehet, hogy egy napon egy ilyen, extrém jelenség végez majd…
2024. szeptember 23. ● Turi Dániel
Extrém napvihar végezhet majd a modern civilizációval
Turi Dániel

A földi élet kialakulásáról a mai napig rengeteg teória és különféle – már-már az összeesküvés-elméletek határait súroló – elképzelés látott már napvilágot, de a pontos választ még mindig nem ismerjük. Most azonban tudósok egy elég biztos lábakon álló elmélettel álltak elő a dologgal kapcsolatban.
2024. augusztus 8. ● Turi Dániel
Újabb elmélet: tudósok szerint a villámoknak köszönhetjük a…
Turi Dániel

Évtizedek óta beszélnek arról, hogy a mesterséges intelligencia kiírtja az emberiséget, és 2021-ben a tudósok ítéletet mondtak arról, hogy képesek lennénk-e irányítani egy magas szintű számítógépes szuperintelligenciát. A válasz? Majdnem biztosan nem.

Egy frissen végzett kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi lenne velünk, ha bolygónk forgása hirtelen megszűnne.
2023. december 28. ● Hamu és Gyémánt
Ez történne velünk, ha a Föld forgása hirtelen megszűnne
Hamu és Gyémánt

Több mint 15 ezer éve velünk vannak már leghűségesebb társaink, a kutyák. De vajon mi történne velük, ha a Földről egyszer csak eltűnne az összes ember? Vajon túlélnék egyáltalán? Egy tanulmány nemrégiben ezt a kérdést feszegette.
2023. december 16. ● Hamu és Gyémánt
Ez történne a kutyákkal, ha az emberek teljesen eltűnnének…
Hamu és Gyémánt