Iron Maiden koncert

Budapestre jön az Iron Maiden

Egy magyarországi fellépés is bekerült az Iron Maiden Legacy of the Beast című turnéjának utolsó, jövő évi európai szakaszába. Ozzy Osbourne után újabb legendás zenekar jelentette be, hogy ellátogat hozzánk.

A Legacy of the Beast az Iron Maiden valaha volt legnagyobb showja. A turné 2018-as indulása óta a zenekart mintegy kétmillió rajongó látta. A tavaly októberi Rock in Rio fesztiválfellépésen 100 ezer néző volt jelen - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

A záró európai rész a tervek szerint 2021. június 5-én indul Bázelben és Budapest mellett érinti Zágrábot, Varsót, Brémát, Prágát, Bécsújhelyet, Barcelonát, Lisszabont, Bolognát, Stuttgartot, Antwerpent, Berlint, Göteborgot, Frankfurtot, Kölnt, Arnhemet, majd Párizsban zárul július 11-én.

A budapesti koncert 2021. június 9-én lesz a Groupama Arénában.

Az Iron Maiden eddigi tizenhárom magyarországi fellépése közül az utolsó 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon volt. Az első még 1984-re nyúlik vissza,

amikor az egykori Budapest Sportcsarnok parkolójában csaknem 50 ezer rajongó előtt zenéltek a Powerslave-turnén.

A 18. századi kínzóeszközről elnevezett együttest 1975 karácsonyán alapította Steve Harris basszusgitáros, több tagcsere után a klasszikus felállás 1982-re alakult ki. Az Iron Maiden 1982 és 1986 között ért fel a csúcsra, amikor folyamatosan úton volt a The Number of the Beast, a Piece of Mind és a Powerslave albumturnékkal.

A frontember Bruce Dickinson 1993-ban elhagyta a zenekart, őt öt éven át Blaze Bayley pótolta. A válságkorszak az időközben négy szólólemezt készített Dickinson visszatérésével fejeződött be 1999-ben, azóta az Iron Maiden töretlen népszerűséggel alkot és turnézikA legutóbbi - sorrendben tizenhatodik – stúdióanyag 2015-ben jelent meg The Book of Souls címmel. A csapatban Dickinson és Harris mellett Dave Murray (gitár), Adrian Smith (gitár), Janick Gers (gitár) és Nicko McBrain (dob) szerepel.

Az Iron Maident 2005-ben beiktatták a hollywoodi RockWalk halhatatlanjai közé, eddig több mint 80 millió lemezt adtak el.


Bruce Dickinson tavaly novemberben egy különleges, egyszemélyes előadás keretében szólóban lépett fel a Budapest Kongresszusi Központban, ahol életéről mesélt, sztorizott és a közönség kérdéseire is válaszolt.

A figyelmetekbe ajánljuk