elephants

Újraindul a botswanai elefántvadászat a veszélyeztetettség ellenére

A botswanai hatóságok szerint az elefántvadász szezon a tervek szerint halad, annak ellenére, hogy az IUCN világvédelmi szervezete veszélyeztetettként jelölte meg az afrikai elefántokat.


A Nemzetközi Természetvédelmi Egyesület (IUCN) ebben a hónapban veszélyeztetettnek ítélte az afrikai szavanna elefántjait, az erdei elefántok az egyesület szerint pedig kritikusan veszélyeztetettek. Kabelo Senyatso, a Botswana területén elhelyezkedő vadvédelmi és nemzeti parkok igazgatója szerint az engedélyezett elefántvadászatok a tervek szerint április 6-án kezdődnek.

Senyatso úgy véli, az IUCN legfrissebb jelentése alapján Botswana elefántállománya növekszik, nem csökken. Az ország határain belül körülbelül 130 000 elefánt található. Botswana 2019-ben feloldotta a vadászati tilalmat, elsősorban azért, hogy fenntartható jövedelmet teremtsen a közösségek számára.

Az IUCN elefántszakértői csoportjának társelnöke, Ben Okita-Ouma azt nyilatkozta, hogy vörös listájuk, melyen a veszélyben levő fajok szerepelnek, útmutatásként szolgál a hatóságoknak a különféle fajok helyzetéről. A szervezet jelentése elismeri, hogy vannak olyan országok, ahol az elefántpopuláció növekvőben van.

A KAZA területén például az elefántpopuláció nem csökken. A KAZA rövidítés Angola, Botswana, Namíbia, Zambia és Zimbabwe országokat foglalja magában, itt találhatók ugyanis a világ legnagyobb elefántpopulációi.

Neil Fitt természetvédő szerint régóta esedékes a két elefántfaj rendkívüli fenyegetettségűvé nyilvánítása. Az IUCN az orvvadászatot és az élőhelyek széttöredezését okolja a populáció csökkenése miatt. Fitt szerint Botswanának stabil elefántállománya van.

Az IUCN afrikai elefántszakértői csoportja megállapította, hogy az elmúlt 50 évben a szavanna elefántok száma több mint 60 százalékkal csökkent, míg az erdei elefántok populációja 86 százalékkal fogyatkozott meg mindössze három évtized alatt. Emiatt aggodalmukat fejezték ki a vadászati szezonnal kapcsolatban.

(Forrás: Voa Zimbabwe)


A figyelmetekbe ajánljuk