Bárki jelentkezhet a SpaceX történelmi holdutazásra, amit egy japán milliárdos finanszíroz

Falcon 9

Bárki jelentkezhet a SpaceX történelmi holdutazásra, amit egy japán milliárdos finanszíroz

Egy próbát megér.

Még 2018-ban jelentette be Elon Musk, a SpaceX vezére, hogy az első utas, aki az űrvállalat rakétájával megkerülheti a Holdat nem más, mint a milliárdos divatmogul és műgyűjtő, Yusaku Maezawa. Ráadásul rögtön bevásárolta magának az összes ülést, így ő döntheti el, hogy kiket szeretne magával vinni a 2023-ban tervezett utazásra. Akkoriban arról volt szó, hogy Maezawa egy válogatott művészgárdával vág neki a kalandnak, akiknek a kilétéről még semmit nem lehetett akkoriban tudni.

Viszont nagyon úgy tűnik, hogy megváltozott a terv:

a milliárdos a napokban feltöltött a Youtube-ra egy felhívást, ahol "nyolc különféle háttérrel rendelkező emberek csatlakozását várja".

Mint mondta, a kiválasztottak utazását ő fizeti a dearMoon névre keresztelt űrmisszió keretében. Maezawa amúgy a világbéke elkötelezett híve, és a pályázóknak is ehhez köthető kritériumoknak kell megfelelniük, összesen kettőnek.

Olyan tevékenységet kell végezniük, amely valamilyen módon segíti az embereket és a tágabb társadalom hasznára is válik, illetve csapatjátékosnak kell lenniük, és a többi tag hasonló törekvéseit is támogatniuk kell. A világ bármely pontjáróról várja a jelentkezéseket.

Az út egyébként az újgenerációs, szupernehéz Starhip nevű rakétarendszerével történne. amivel Musk elsősorban a Marsra szeretné repültetni, majd kolonizálni az embereket a fejlesztés segítségével.

Ha valaki kedvet kapott volna az első holdutazásra 1972 óta, akkor március 14-ig lehet jelentkezni ezen az űrlapon, bővebb információk pedig a dearmoon.earth oldalon találhatók.

(BBC)


A figyelmetekbe ajánljuk