Banksy: Love is in the Bin

Banksy: Love is in the Bin

Újra elárverezik Banksy bedarált művét

Ezúttal ráadásul legalább négyszer annyiért cserél gazdát, mint mikor bedarálódott.


Bizonyára mindannyian emlékszünk Banksy 2018-as csínytevésére, amikor egy árverésen az egyik műve gyakorlatilag megsemmisítette magát. A művész ugyanis évekkel korábban beépített egy iratmegsemmisítőt a kép keretébe arra az esetre, ha egyszer árverésre kerülne. Akkori tulajdonosa úgy döntött, hogy még így, félig összedarálva is megér neki a mű 1,1 millió fontot.

Utólag nagyon jó befektetésnek tűnt, most ugyanis újra árverésre bocsájtja a művet, ami ezen a ponton gyakorlatilag egy képkeret, amiből kicsúszik egy félig összevagdosott kép. Így viszont sokkal többet ér, ugyanis várhatóan 4 és 6 millió font környékén fog elkelni az előzetes érdeklődések alapján.

Olyan szempontból érthető a dolog, hogy innentől már nem csak egy Banksy-kép lett, hanem több annál a csínytevésnek hála. Így már egy örökre emlékezetes pillanat bizonyítéka lett. Banksy a pletykák elébe menve már jelezte is, hogy nem volt részéről előre így tervezve, hogy megemelkedjen az értéke, az aukciós ház pedig nem tudott a keretbe épített darálóról.

(Forrás: Dazed)


A figyelmetekbe ajánljuk