„Elnézést, azonnal jövök, csak van egy kis elintéznivalóm"– szabadkozik Szabó József, amikor a halastavak ölelésében fekvő akasztói csárdánál fogad minket. Akaratlanul is tanúi vagyunk, ahogyan egy fiatal nővel beszélget, aki konyhai kisegítőnek jelentkezett. Pattognak a kérdések, gyűlnek a papírra feljegyzett válaszok.
A cetlit Szabó József átadja egy fiatalembernek, mint kiderül, a fiának. „Tessék, innentől kezdve ti döntötök" – mondja, mielőtt letelepszik hozzánk. Elnézést kér, amiért a telefonját nem kapcsolhatja ki. Bármikor jöhet egy fontos hívás.
A nyolc tő paprikától a birkalegelőig
A Kiskunlacházán nevelkedett Szabó József hatéves volt, amikor a család egyhektáros kertészetében kihasított magának egy sarkot az egyik ágyásban. A saját kezűleg elültetett és nevelgetett első nyolc tő paprika termését maga adta el a ráckevei piacon, ahová a szintén kertészkedéssel foglalkozó nagyszülők mesterségét folytató szülei jártak árusítani. Gödöllőn mezőgazdasági gépészmérnöknek tanult, közben virágokat termesztett a családi kertészetben. Diploma után tanárként helyezkedett el Kiskunlacházán, mellette hajnalonként Budapesten piacozott, amivel alkalmanként összeszedett 1000–1500 forintot.
Tanári fizetése 3600 forint volt, ám egy csendesebb napon beleszundikált diákja feleletébe, ezért választania kellett. Félévkor felmondott, és 1983 februárjában vállalkozó lett. Kiváltotta az engedélyt veszélyes hulladék égetésére. Ugyanis a szovjet csapatok kivonulása után a katonai bázisok talajszennyezését felszámoló fővállalkozók örültek annak, ha akadt valaki, aki begyűjtötte és elszállította a hulladékot. Így mindenki jól járt.
Szabó József a szennyezett talajból kinyert üzemanyaggal fűtötte a fóliát, amelyben főleg kálát és klíviát termesztett, abban volt a jó pénz. 1987-ben csak a nőnapi piacozással összeszedett másfél millió forintot. Két évvel később jött a gázolajár-robbanás, ekkor rájött, hogy így már nem olyan jövedelmező a virág – váltani kell.
A szódás ötletétől a halgazdaságig
Annyit tudott a haltenyésztésről, hogy már a nagyszülei is bele akartak vágni, de a kertészetük talaja erre nem volt alkalmas. Egy virágkereskedő barátja ötletéből kiindulva arra jutottak, hogy ebben az ágazatban az étkezési hal az a termék, amin nem lehet bukni. Az első 70 hektáros területet a dunapataji téesztől bérelték ki 1989-ben. Megszerezték a szükséges engedélyeket és nekiláttak halastavat építeni az agyagos, szikes területen, amely még birkalegelőnek sem volt jó. Így olcsón jutottak hozzá, nagyjából százezer forintos bérleti díjért.
Igaz, a szerződésben nyugatnémet márkában rögzítették az összeget, ami a bérbeadónak biztosítékot jelentett a felpörgő infláció ellen. Szabó József úgy emlékszik, hogy kevesebb mint egymillió forintja volt, amikor nekikezdtek az első halastó megépítésének. Gépeket vásároltak, napszámosokat vettek föl: „Egy dózeres, két ifás, egy rakodógépes" – idézi fejből az első csapat összeállítását.
A kezdeti nehézségekről csak annyit mond, hogy a projekt ötletadója egy hónap után kiszállt, ő viszont maradt. Szivattyút a MÉH-telepről szerzett, kijavította, üzembe helyezte, így gyakorlatilag kilóra megvette a milliós értékű berendezést. 1990-re készült el az első, 30 hektáros vízfelületű tó, amelyet az évek során megfontolt területszerzéssel és terjeszkedéssel továbbiak követtek. Akasztón a halgazdaság tórendszere jelenleg 300 hektáros, ahol a fő terméknek számító sziki ponty mellett számos más fajtát is tenyésztenek.
Szintén 300 hektáros a körülötte fekvő mezőgazdasági termőterület, így amit ott megtermelnek, megy a halaknak, az e fölötti mennyiséget értékesítik. A gazdaságot egy napi fél tonna kapacitású halfeldolgozó üzem és egy úgynevezett intenzív telep, egy 600 köbméteres, betonmedencés halnevelő teszi teljessé (itt tenyésztik a nálunk ritkaságnak számító szibériai tokhalat). Ezt egészíti ki a horgászpark, a csárda és a vele egybeépült fogadó. Ennek hat lakrészéhez most toldanak hozzá ötöt, részben a Kisfaludy-program 50 milliós támogatásából.
Az akasztói sziki ponty születése
„Régen, nagyjából 18 éves koromig rendszeresen horgásztam, azóta nem" – avat be a szakmailag hézagosan megalapozott indulás további nehézségeibe a vállalkozó. Kezdetben szakkönyvekből, ismerősöktől, majd a Haltermelők Országos Szövetségébe belépve tanfolyamokon, konferenciákon szerezte meg a tenyésztéshez szükséges tudást.
Debrecenben elvégezte a halászati szakmérnöki szakot, és 2000-es diplomamunkája – amit a ritkító halászat hozamnövelő hatásáról írt – ma is tenyésztési útmutató a környék többi halgazdasága számára. Az általa alkalmazott technológia lényege az, hogy a halak kevesebb élelmet kapnak: 1 kiló halhús előállítására itt a szokásos 4–5 helyett 2 kg takarmány jut.
Így a halak kénytelenek természetes környezetben, sok mozgással plusz táplálékot szerezni. Ettől nem zsíros a húsuk, sőt egyedülálló a minőségük, amit a Magyar Gasztronómiai Egyesület „Aranyszalag Minőség" védjeggyel ismert el. A végeredmény a többi tenyésztési módhoz képest: hektáronként kevesebb, de jobb minőségű halhús. Szabó József másik újítása az volt, hogy Akasztón egy évben nemcsak egyszer (a hazai halfogyasztás karácsonyi felfutására készülve), hanem szinte egész évben van lehalászás, ami a bevételek jobb eloszlása, a folyamatos ellátás biztosítása miatt fontos.
A sziki ponty nevet egy 2006-os pályázatnak köszönheti: „Adjunk nevet is a halnak, ha már el akarjuk adni" – magyarázza a pályázat okát Szabó, azt is elárulva, hogy a „sziki" előtag utalás a halastavak szikes talajára. A szikiponty itthon már megkapta az oltalom alatt lévő termékmegjelölést (OAM), folyamatban van az uniós oltalom bejegyzése is. A sikert jelzi, hogy akadt kereskedő, aki jogtalanul próbálta használni a nevet.
Család, munka, örökség
Gyermekei – egy leány és két fiú – kicsi koruk óta részt vesznek a vállalkozásban. Amíg nem érték föl a halválogató asztalt, sámlit kaptak, amíg nem bírták el az ötvenkilós kosarat, a csónakos haletetésben segítettek. Iskolásként nyáron egy hónapig kötelezően dolgoztak, mindig a családi vállalkozást választották. Szüleik tudatosan, de velük egyetértésben irányították a pályaválasztásukat, ami mindhármuknál a halgazdasághoz vagy a vendéglátáshoz kapcsolódik.
A fiúk a felsőfokú tanulmányok mellett aranykalászos gazdatanfolyamot végeztek, és kombájnt, traktort is vezetnek. Január óta hivatalosan is ők irányítják a panziót, a csárdát és a horgászparkot, az apjuk csak besegít, ha kell. Szabó József reggel hétkor kezd eligazítással, ma már igyekszik délután ötkor befejezni a munkát. Látott már elég tragédiát, amit a túlhajszoltság okozott.
Azt mondja, nem tudja elképzelni, hogy ne dolgozzon, de a jövőben szeretne többet pihenni. Ez a kikapcsolódás is aktív: a hajózás pihenteti, a vadászat szórakoztatja.
Vannak még tervei, nemrégiben azzal keresték meg, hogy érdemes volna kóser termékekkel foglalkoznia. Mi pedig nem hagyhattuk ki a halászlét, amiben nem volt szálka. „ Ahol szálka van a filében, ott nem Szabó Józsefnek hívják a főnököt" – mondja mosolyogva a felszolgáló. „Ha ilyesmi megtörténne, ő azonnal intézkedne, hogy állítsák be rendesen az irdaló gépet."
