zenekar a tetőn
Aria Hotel

Romantikus, zenés pillanatok a belvárosban egész februárban

Koncertek, körfolyosós szerenádok és rengeteg más Valentin-napi program várható egész februárban az Aria Hotelben.

A Hercegprímás utca 5. alatt található régi klasszicista bérház, az Aria Hotel körfolyosóit, balkonjait, erkélyeit, tetőteraszát februárban szerenádoknak adják át.

Az Aria Hotel közleménye szerint a koncepció keretei közt bárki rendelhet szerenádot szerelmének, barátjának, családtagjának; a spontán zenei ajándékokat az épület zeneigazgatója, Magyar Kornél irányításával szervezik meg.

Aria Hotel

A zenei forma, amellyel a másik ember iránti tiszteletünket, rajongásunkat fejezzük ki nemcsak a klasszikus zenei hagyományban jelenik meg, a szervezők a populáris műfajokra és kívánságokra is nyitottak – olvasható.

Magyar Kornél

MTÜ Kondella Mihály

A szerenád hónapját nyilvános és ingyenes zenei események is kísérik. Februárban három hétfői napon a ház rezidens művészei Hajdu Klára énekes és vendége, valamint Pecek Lakatos László zongorista és vendége az utcára néző erkélyen adnak szerenádot a járókelőknek, egy kis jókedvet és romantikát csempészve a hétfő délutánokba. A február 7-én, 14-én és 21-én 16:00 órakor ismétlődő performansz nézői számára a szálloda apró finomsággal készül, február 14-én pedig egy pohár pezsgővel vendégül látja a szerenádhoz csatlakozó járókelőket.

Hajdu Klára és Szakonyi Milán

Aria Hotel

Február 13-án és 14-én az épületben is szólni fog a zene. 13-án vasárnap Valentin-napi brunchot, 14-én hétfőn pedig vacsorát adnak Pecek Lakatos László, a ház egyik dedikált művészének közreműködésével. A zongorista és zenei producer az egyik ismert fővárosi zenész család tagja, zenésztársai, egyben rokonai a hazai jazzélet kiválóságai. Az Ariában vele közösen bemutatott fiatal énekesek közül többen ma már a hazai zenei élet befutott, közkedvelt szereplői. A Valentin-napi eseményeken partnere Léko Stefánia lesz.

Pecek Lakatos Klára

Aria Hotel

A ház szoros együttműködésre törekszik a hazai és nemzetközi zenei élet intézményeivel és nagyjaival, köztük a ház tiszteletbeli védnökével, Fischer Ivánnal, Rost Andrea és Rúzsa Magdolna opera és könnyűzenei kurátorokkal, és az épületben gyakran megforduló sztárokkal, például Plácido Domingóval vagy a neves csellistával, Hauserrel.

A közlemény kiemeli: az Aria Hotel Budapest többszörösen díjazott zenei tematikájú szálloda, az épület szárnyait négy zenei műfajnak dedikálták: az opera, a klasszikus, a jazz és a könnyűzene különféle dizájn nyelven szólalnak meg a régi körfolyosós belvárosi bérház falai között, és a szobák is egyedi zenei tematikával rendelkeznek. Az épület központi terében a Bogányi Gergely tervezte zongora áll.

Az Aria Hotel Budapestet a TripAdvisor Travellers' Choice Magyarország legjobb romantikus hotelének választotta.

​Zenés spa-kezelések az Éminence Organic Skin Care termékeivel


A 10,5 méteres medencével rendelkező, korábban Európa legjobbjának választott Harmony Spa-ban is romantikus zenés kezelésekkel készülnek február hónapban, melyek alatt mindenki maga választhat zenét a szálloda zenei könyvtárából. A masszázsokat, arc- és testkezeléseket az amerikai spák közönségének évtizedek óta egyik kedvenc bőrápolási márkája, a kanadai székhelyű Éminence Organic Skin Care termékeivel végzik.

A többek között Cameron Diaz, Bradley Cooper, Meghan Markle, Eva Longoria, Victoria Beckham és Hugh Jackman kozmetikai favoritjai között szereplő termékek szigorú minőségbiztosítási követelményeinek megfelelően az állatkísérlet nélkül, önkéntesek bevonásával fejlesztett biodinamikus termékek GMO-, SLS-, parabénmentesek, valamint Demeter tanúsítvánnyal rendelkeznek.

A márka csak olyan spákban érhető el, amelyekben az Éminence oktatási programjában is képzett szakemberek alkalmazzák és ajánlják a megfelelő kezeléseket és termékeket. A kezelésekhez spa használat jár, melyet romantikus reggelivel és páros masszázzsal is kiegészíthetünk.

Kezelések listája itt található.

​Én vagyok a te embered

Február 25-én a tavalyi Berlini Filmfesztiválon díjazott Én vagyok a te embered című romantikus sci-fi vígjátékot vetítik az Aria Hotel mozitermében.

Az Unorthodox (A másik út) rendezőjétől filmre vitt történet egy kutató nő, Alma (Maren Eggert) és egy brit akcentussal beszélő humanoid robot, Tom (Dan Stevens) kapcsolatáról szól. Alma nem olyan férfira vágyik, aki mindenben kiszolgálja, és szeretne minél előbb megszabadulni az idegesítő Tomtól. A robot azonban gyorsan tanul, hamar képes lesz nemet mondani, és a készséges szolgából autonóm személyiséggé kezd válni.

A közeli jövőben játszódó film, hol vicces, hol megrendítő módon feszegeti az örök kérdést: mi az, ami emberré tesz bennünket. Az esemény a Cirkó Filmmel való együttműködés része, mely során magas művészi színvonalú, nemzetközi kritikusok által elismert filmeket mutatnak be a szállodában. A jeggyel rendelkező vendégeket az Aria Hotel popcornnal, csokis tarte-al és egy pohár itallal vendégeli meg.


A figyelmetekbe ajánljuk