Játék és mozgás a nagyvárosban – minden tér játszótér, minden utca sportpálya
2021-08-01
Kevesen gondolnak bele a fővárosban, hogy az utca, amin nap mint nap végigbuszoznak, vagy a tér, amin minden reggel átvágnak, nem csak közlekedési felület, de tökéletes sportpálya és játékterep. Könnyen lehet, hogy egykor nagyokat snúroztak ott, ahol most kocsink parkol, a közeli parkban pedig néhány évtizede még egész nyáron hallani lehetett a pingponglabdák pattogását, s az ember nem sétálhatott anélkül, hogy a sakkozókat ne kibicelte volna. A nagyvárosok lakói a huszadik században is szívesen sportoltak és játszottak a friss levegőn, függetlenül attól, hogy tél volt-e vagy nyár, gazdagok voltak-e vagy szegények.
Az utcák és a parkok évszázadokon át más szerepet töltöttek be a városi emberek életében, mint manapság. Ahogy a falusi házak, úgy a városi lakások sem az állandó tartózkodás helyszínei voltak, oda csak bizonyos tevékenységeket elvégezni ment be az ember, például főzni vagy aludni. Idejük nagyrészét sokáig a szabad ég alatt töltötték a városlakók is, kiváltképp a gyerekek.
A Szervita (Martinelli) tér, balra a Fehér Hajó utca, jobbra a Bárczy István utca 1963-ban. A játszótér helyén nemrégiben készült el a Szervita Square Building.
Játszótér a Szervita (Martinelli) tér mellett, a Bárczy István utca 2. helyén, a háttérben balra a Városháza, jobbra a Belvárosi Szent Anna-templom (Szervita templom) 1960-ban.
Az előző századfordulón ugyan már a nagypolgári lakásokban kényelmesen el lehetett tölteni a napot – nyaranta meg amúgy is kiköltöztek a családok Pest környéki villáikba –, ám a szegényebb otthonokban aludni is alig fértek el az emberek. Nem csak egy szobán, de gyakran egy ágyon is többen osztoztak, játszani már végképp nem volt hely.
A grund szó éppúgy ismerős lehet mindenkinek a Pál utcai fiúk regényből, mint a golyózás. Molnár Ferenc röviden le is írja a szabályát, melynek lényege, hogy
mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó.
Persze az alapszabályt továbbiakkal bonyolították, így, mint a legtöbb utcajátéknak, ennek is számtalan változata élt.
„Felnőttesebb" kiadása a snúrozás volt, amelyben már pénzérméket dobáltak. Itt egy vonalat húztak a földre, és akié a legközelebb esett hozzá, az szedhette össze valamennyit.
Snúrozó fiúk a Horváth Mihály téren. 1955-ben. Háttérben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (ma Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.
A grund persze nem csak a golyózásról, snúrozásról ismert, de a grundfociról is. A múlt század derekán még éppoly remek futballpálya volt minden építési telek a gyerekeknek, ahogy később az osztálykirándulásokon egy átlagosnál kevésbé lejtős rét.
A Kismotor és Gépgyár sportpályája a Fehérvári út és Prielle Kornélia utca saroktelkén, 1978-ban.
Sportpálya (dühöngő) 1984-ben, a Krisztina körút és a Kereszt utca sarkánál, a Tabánban. Fehér sapkában Eperjes Károly, jobbra világos melegítőben Trokán Péter színművészek.
A labdarúgás mellett rongylabdát használtak az egykor legalább olyan népszerű métához is. (Igaz, ahhoz kisebb és keményebb labdára volt szükség, melynek a közepébe olykor egy követ is tettek nehezéknek.) Ezt a leginkább a mai baseballhoz hasonló, ősi játékot faütőkkel játszották, és főleg a diákság körében volt népszerű.
A játék azonban nem csak a gyerekek kiváltsága volt. Még a huszadik század második felében is szinte elengedhetetlen kelléke volt a kocsmai kerthelyiségeknek a kuglipálya, vagy legalábbis egy lengőteke. Az örök kártya mellett pedig nagy népszerűségnek örvendett a sakk is.
Fortepan / Főkert / Hlatky Katalin
Játszótér a XIII. kerületi Jakab József utca és a Dagály utca között, 1972-ben.
Páros játék ugyan, de voltak pontjai a városnak, ahová odamehetett az ember egyedül is, tudva, hogy ott biztosan partnerre akad. Ilyen legendás hely volt például a Városliget, ahol a húszas évektől kezdve élénk sakkélet folyt. A hely különlegességét az adta, hogy társadalmi rétegtől és játéktudástól függetlenül bárki becsatlakozhatott.
Ez utóbbi nem képletesen értendő. A később négy világbajnokot legyőző Benkő Pál is itt kezdte a pályafutását:
A Hősök tere közelében volt Kemény Zsigmond Gimnáziumba jártam, gyakran fociztunk a Városligetben. A Regnum Marianum templom melletti padokon emberek sakkoztak. Amikor valaki kiszállt, én ültem a helyére. A bátyámmal gyakran sakkoztunk, s azt hittem tudok is játszani. Erre jól elvertek engem. A dac miatt döntöttem a fejjáték mellett, lehettem 12-13 éves
– mesélte később egy interjúban.
Fortepan / Főkert / Hlatky Katalin
Játszótér a Kelenhegyi útnál, 1972-ben, a háttérben a fák takarásában a Gellért Szálló éttermének terasza és a fürdő bejárata látszik.
A Palatinus Strandfürdő a Margitszigeten, 1953-ban.
Rajta kívül számos más nagymester fordult meg a ligeti sakktábláknál, elsősorban a két világháború között. Állítólag
nagy kedvelője volt a padokon folyó játéknak Pető úr, a Liget kertészfelügyelője, aki ingyenes csónakjegyeket, tómozijegyeket osztogatott a győzteseknek.
Teniszpálya a Fáy utca és Jász utca sarkán, 1932-ben. Szemben a Fáy utca 76., a Leoni Fonógyár.
Természetesen a tehetősebbek is szívesen töltötték a szabadidejüket a friss levegőn, persze legtöbbször egészen mást játszottak, mint a szegényebbek.
A múlt század elején divatba jövő játékot akkoriban még lawn tennisnek nevezték, hogy megkülönböztessék attól a sporttól, amit addig tenisz néven ismertek (s amit ma valódi vagy királyi tenisznek hívunk).
Például a mai Széll Kálmán tér helyén. Egykor egy domb volt itt Csízhalom néven, amit az agyagbányászat szépen lassan eltüntetett – alakját azért kikövetkeztethetjük, elég megnézni, hogyan van „beleharapva" a tér a Várhegy oldalába. A helyén kialakult placcot a népnyelv Gödörnek nevezte el és élénk sportélet kezdett kialakulni benne: nyaranta teniszeztek a szélvédett terepen, telente korcsolyáztak. A pályák mellett mutatós klubházat emeltek, amelynek tervezője amúgy épp Sándy Gyula volt, aki a később ideépült Postapalotának is.
A Széll Kálmán tér, Budapesti Budai Torna Egylet (BBTE) sportolói és klubháza 1925-ben. A háttérben látszó sarokház a Vérmező út és a Várfok utca sarkán áll.
A Széll Kálmán tér 1916-ban, a fák felett a Krisztina körút házainak tetőzete látszik.
Talán sehol a világon oly kedves, harmonikusan a zajos fővárosi életbe illeszkedő sporttelep nincsen, mint itt Budán a – gödör, közismert nevén a budai jégpálya. Nagy költséggel, sok munkával a legideálisabb versenypályát létesítette ott a B.B.T.E. Nyugodtan mondhatjuk, hogy alig akad párja a világon.
Biztos vannak, akik vitába szállnának a Budai Napló 1926-os elragadtatott szavaival, de az biztos, hogy nagyon előkelő hely volt. Néhány évtizeddel korábban nem csak itt korcsolyázó hercegnékről számolt be a sajtó, de arról is, hogy rendszeresen megfordult lelátóján a tér későbbi névadója
Széll Kálmán miniszterelnök is, ki öt éves unokáját kiséri ki a jégre.
Felöntött udvar az Erzsébet Nőiskola udvarán (ma Teleki Blanka Gimnázium), Ajtósi Dürer sor 37.
Budapest nem közönséges nagyváros, olyan természeti adottságai vannak, amelyekkel csak kevés metropolisz büszkélkedhet. Gyakran emlegetik, milyen jó, hogy van egy széles folyója, és milyen kár, hogy annak az adottságait nem használjuk ki – bezzeg régen micsoda élet volt a csónakházakban. A Római-parton vagy épp az újpesti oldalon.
Szemben az Újpesti rakparton a Victoria gőzmalom és az Első Budapesti Gőzmalom Rt. gőzmalma (Újmalom telep) a Margitsziget felől nézve, az 1930-as években.
A tabáni szánkópálya 1983-ban, a Krisztina körút felé nézve, jobbra az Alexandriai Szent Katalin-templom.
A Tabán falusi kisházai helyére nagyvárosi beépítést terveztek eredetileg, és csak a második világháború miatt maradt el a fejlesztés. Így született meg az a füves domboldal, mely később sokak kedvenc szánkózóhelyévé vált.
A Normafa és a Harangvölgy szőlővel volt beültetve, amíg a filoxéravész ki nem pusztította azt a 19. század második felében. A kopárrá vált területet a két világháború között vették birtokba a sízők, akiket az üzemeltetők megpróbáltak a legkülönfélébb szolgáltatásokkal idecsábítani. Volt szlalompálya, melegedő, „buffet" és sítároló. Az utóbbi előnye az volt, hogy ha valaki fennhagyta a lécét a hegyen, megtakaríthatta a villamoson a síszállítás díját. Ez utóbbira elég nagy igény volt:
Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Gyermek közlekedési park a XIII. kerületi Gyermek téren, 1964-ben.
Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István