Rekordáron kelt el egy amerikai ezüst dollár
7,68 millió dollárért kelt el egy 1804-es amerikai ezüstdollár, amely következtében rekorddöntés történt ebben a kategóriában.

A nemrégiben megrendezett Stack's Bower Galleries aukcióján, egy 1804-es amerikai ezüst dollár talált gazdára, amely elképesztő összegért, magyar forintra átszámolva 2,3 milliárd forintért talált új gazdára – írja RobbReport.

Amint említettem ezért a fajta érméért még soha nem adtak ennyi pénzt, az ezüstérmék között is csupán egy, az 1794-es Flowing Hair ezüst dollár előzi meg az örökrangsorban a szóban forgó pénzegységet a maga 10 millió dolláros értékével.

A cikk tárgyát képező ezüst dollár neve becsapós, mivel hivatalosan ez az 1804-es érmék közé tartozik, ám a szakértők szerint „csupán" 1834-ben került ki a pénzverdéből. A funkciójukat tekintve is komoly története van az 1804-eseknek, mivel kifejezetten az egykori amerikai elnök, Andrew Jackson kérésére készítették ezeket a darabokat. Jackson diplomáciai ajándékként adományozta ezeket a világ akkori legnagyobb vezetőinek, a szakértők a szerint a most elkelt darabot Said bin Sultan Al-Said kapta meg, 1835-ben. Az érmének számos gazdája volt az elmúlt majdnem két évszázadban, a legutolsó tulajdonosa Pogue család volt, akik egy haláleset miatt 2019-ben megváltak az ezüst dollártól.

Érdemes pár szót ejteni az érme kinézetéről is, mivel az egyik oldalát a Liberty mellszobor díszíti az 1804-es felirattal, míg a másik oldalát az amerikaiak fő jelképét, egy sast és 13 csillagot találunk, amely a 13 kolóniára utal.

A figyelmetekbe ajánljuk