massimiliano allegri

Massimiliano Allegri

Allegri visszatér a Juventushoz

Korábban két Bajnokok Ligája-döntőig jutott a csapattal. Pirlo a Sassuolonál köthet ki.


Egészen merész edzőkeringő indult el a napokban. Conte váratlanul otthagyta az Intert és vélhetően a Real Madridhoz tart a távozó Zidane helyére. A Juventus pedig hivatalosan is megerősítette a korábbi értesüléseket, hogy Andrea Pirlo távozik a csapat éléről, helyét pedig a Real Madridot másodjára is visszautasító Massimiliano Allegri veszi át, aki két éve távozott a csapat éléről.

A döntésben állítólag kulcsszerepet játszott, hogy a csapat sportigazgatójának, Fabio Paraticinek nem hosszabbítja meg a klub a szerződését, állítólag a távozása idején problémái voltak vele az olasz sikeredzőnek. Most viszont az új szerződése mellé Allegri nagyobb beleszólást is kap az átigazolásokba. Ennek köszönhetően pedig hamarosan meghosszabbítják Dybala jövőre lejáró szerződését, mivel köré szervezné csapatát.

Az Inter közben megtalálta gyorsan Conte utódját is, méghozzá Simone inzaghi személyében, akinek lejárt a szerződése a Lazioval, ahol az elmúlt években az anyagi stabilitás hiánya nélkül képes volt csodákat művelni. A feladatra ideálisnak tűnik, az Internek ugyanis 80 milliós hiányt kell a nyáron játékoseladásokból fedeznie, emiatt távozott elődje.

De ez még nem minden. Gattuso távozott a Napoli padjáról és már ki is nevezték a Fiorentina új vezetőedzőjének. Közben pedig már az utódját is megtalálták Luciano Spalletti személyében, akivel már közel a megállapodás. A Verona tehetséges edzője, Juric átigazolt emellett a Torinohoz. Ami pedig Pirlot illeti, már fel is kereste a Sassuolo, hogy vegye át a csapatot, miután De Zerbi a Shakhtart irányítja a következő szezontól. Pár nap alatt nagyon durva edzőkeringő zajlott le Olaszországban.


A figyelmetekbe ajánljuk