Ella Bleu Travolta

Új Alice Csodaországban-filmet forgatnak Magyarországon John Travolta lányával

A Get Lost című amerikai-magyar koprodukciót július végén kezdik el forgatni.


A készülő film főszereplői között láthatjuk majd Ella Bleu Travolta, Sasha Luss, Edouard Philipponnat, Terrence Howard és James Cromwell színészeket. A koprodukció rendezője Daniela Amavia.

A forgatás, melyen több mint 60 magyar szakember is dolgozik, július végén kezdődik. A Get Lost bemutatóját jövő nyárra tervezik az alkotók.

A magyar Filmsquad és az amerikai Patriot Pictures koprodukciójában készül a mozifilm magyarországi helyszíneken, többek között az aszódi, a turai kastélyban, a Dunakanyarban, a budapesti Halászbástyán, a Hősök terén, a Gellért Hotelben, a Vajdahunyad várában és az Operettszínházban. Így keltik életre Lewis Carroll csodaországát.

A Get Lost egyedülálló magyar értékeket vonultat fel a magyar népzenétől kezdve kultúránk megannyi jellegzetességéig, melyek a film streaming- és mozibemutatója által számos nézőhöz eljutnak majd szerte a világban.

A film főhőse Alicia, akinek egyetlen célja és vágya teljesíteni édesanyja utolsó kívánságát. Útja alatt azonban rengeteg akadályba és kihívásba ütközik.

Ezután eljut Csodaországba, Budapest misztikus városába, ahol döntenie kell: Csodaországot választja, és a mesében éli tovább életét, vagy visszatér a valóságba, és a felnőtté válás útjára lép.

A film producere Michael Mendelsohn (Rómeó + Júlia, Harcosok klubja, Mátrix) és Major István (Liza, a rókatündér, FOMO, Aurora borealis - Északi fény). A Nemzeti Filmintézet a filmnek 180 millió forint gyártási támogatást szavazott meg.

(Forrás: MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk