Talán csak Terence Hill szemeihez lehet hasonlítani a kékségét, amit sajátos természeti jelenségnek köszönhet.


Valószínűleg mindenki, aki látott már legalább egy képet a Sziklás-hegység kanadai részén található Banff Nemzeti Parkról – és azon belül a Moraine-tóról –, arról álmodik, hogy egyszer eljusson ide. A lakások falára tehető gigaposztereken már a nyolcvanas években lehetett látni Magyarországon e hihetetlen természeti csodát, csak akkor talán még senki sem tudta, merre kell keresni.

Magashegységben megbújó fenséges tavak persze közelebb is vannak, a Moraine-tó kékségével viszont semmi sem vetekszik. A világ legszebb tavait összesítő listákon egyébként a Banff park több tava, a Louise és a Minnewanka is rendre szerepel.

Moraine Lake, Alberta Canada

Az 1800 méteren található Moraine gleccsertó titka a tisztaságán kívül éppen a nevében keresendő. A moréna ugyanis a gleccserek által szállított törmelék, mely itt olyan finom porrá őrlődik a jégfolyamnak köszönhetően, hogy a tóba jutva további árnyalatot ad a színének.

A gleccser gondoskodik a finom por folyamatos utánpótlásáról – legalábbis addig, amíg a készlet (és a gleccser) tart, a globális felmelegedés korszakában.


Friss

Úgy tűnik, Kylie Minogue végre rendesen visszatér

Az ausztrál énekes legújabb dala, a Magic szeptember 24-én jelent meg.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk