Tapasztalataink ismerete nem elég ahhoz, hogy fejlődjünk. Tanulnunk kell a megélt eseményekből, hogy aztán a következő alkalommal már ezt a tudást felhasználva reagáljunk.


A tapasztalatra adott reakció számít

A nap idézete Jane Fondától

Hamu és Gyémánt

Modellből lett Oscar-díjas színésznő

Karrierjét modellként kezdte – kétszer is szerepelt a Vogue címplapján –, filmezni végül csak 1958-ban kezdett el. Munkássága során számos díjat bezsebelt, köztük két Oscart is. Mindkét szobrot legjobb női főszereplő kategóriában nyerte el. Az elsőt 1971-ben, a Klute-ban nyújtott alakításáért, a másodikat pedig nyolc évvel később, a Hazatérés című háborús filmdráma női főszereplőjeként ítélte neki az Filmakadémia.

Friss

Getty Images Hungary

5 tökéletes ajándék egy rendhagyó karácsonyra

Furcsa karácsony előtt állunk. A koronavírus-járvány életünkre gyakorolt hatása részben elhomályosítja azt az eddig megszokott meghittséget, amit általában ilyenkor érezni szoktunk. Nem szabad hagynunk azonban, hogy a világjárvány teljes uralomra törjön a szeretet ünnepén – a biztonsági előírásokat betartva töltsünk időt családtagjainkkal, együnk finomakat és természetesen ajándékozzunk.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk