The Batman

Manapság már könnyű elveszni a végtelen tartalomtengerben, szóval összegyűjtöttük most egyben az előző hét legérdekesebb előzeteseit, hogy ne maradj le semmi fontosról.


The Beatles: Get Back

Egy stáb 1969-ben filmezte a The Beatles utolsó lemezének felvételeit, de sose használták az anyagot, egészen mostanáig. A Gyűrűk ura-trilógia rendezője, Peter Jackson ugyanis úgy döntött, előszedi, restaurálja a felvételeket, és rendez belőle egy dokumentumfilmet. Most pedig az első előzetese is megérkezett!

A háromrészes film november 25-én, 26-án és 27-én debütál a Disney+-on.

The Batman

Megérkezett Matt Reeves(Cloverfield, A majmok bolygója: Forradalom, A majmok bolygója: Háború) Batman-rebootjának második előzetese, ami révén ha a sztoriról nem is tudunk meg sokkal többet, határozottan kiderül belőle két fontos dolog. Az egyik a film hangulata, a másik pedig, hogy vizuálisan sokkal érdekesebb lesz, mint a legtöbb kortárs blockbuster.

Jövé év márciusának elején minden kiderül végre.

The Tragedy Of Macbeth

A semmiből jött a hír, hogy a Coen-testvérek fele, Joel Coen rendezett egy új Macbeth-feldolgozást, méghozzá Denzel Washingtonnal és Frances McDormanddal a főszerepben. Egy újabb kedvcsinálóval pedig egész meghozzák az ember kedvét egy újabb, sokadik feldolgozáshoz, hiába volt már belőle sok.

Karácsonykor fogják bemutatni az amerikai mozik Coen új, kvázi titokban készült alkotását, január 14-én pedig elérhetővé válik Apple TV+-on is.

Narcos: Mexico

Megérkezett végre a Narcos mexikói testvérsorozata utolsó évadának első előzetese. Eltökélt újságírókra, korrupt politikusokra, és természetesen hatalomért küzdő kartellvezérek új generációra számíthatunk a Narcos: Mexico harmadik szezonjában.

November 5-én debütál majd az utolsó felvonás a Netflixen.

Peacemaker

James Gunn a karanténban annyira unatkozott, hogy az Öngyilkos osztag 2-vel végezve írt egy egész sorozatot képregényfilmje egyik karakterével, Peacemakerrel. Majd meg is rendezte mindegyik epizódját. Szóval ha az tetszett, máris itt a folytatás, amiből kiderül, hogy John Cena karaktere miért is lett akkora rohadék, a sztori pedig látszólag a megreformálásáról szól. Ahogy pedig előzményében, lesz itt is sok fekete humor és vér, ahogy kell.

A jövőre hozzánk is megérkező HBO Maxon január 13-án debütál majd.


A figyelmetekbe ajánljuk