ázsiai csontnyelvű hal

Miért rajonganak és fizetnek milliókat egy akváriumi halért?

Egyetlen példányért akár 93 millió forintot is megér a gyűjtőknek a világ legértékesebb akváriumi hala. A sárkányhalként is ismert ázsiai csontnyelvű hal csillagászati árának okát a Haszon részletezte. Lássuk.

Még az akváriumból is kimászik

Shutterstock

Az ázsiai csontnyelvű hal Délkelet-Ázsia édesvizeiben őshonos, és egészen a 20. század közepéig átlagos halnak számított, amit a helyiek előszeretettel fogyasztottak.

Mindez 1967-ben változott meg, amikor egy akváriumkereskedő észak-malajziai utazásán ki nem szúrt egy csontnyelvűt az egyik halpiacon.

A kereskedőnek annyira megtetszett a hal, hogy be is szerzett egy élő példányt, amit hazavitt az otthoni akváriumába. A következő pár évben már futótűzként terjedt a sárkányhal híre, és az 1980-as években már Tajvanon is megjelent. Ekkora már számos mítosz született róla, ami lényegében egyenes út Ázsiában ahhoz, hogy szinte mindenki be akart szerezni egy példányt az otthonába.

A szóbeszédek szerint a vörös és az arany példányok szerencsét és gazdagságot hoznak, és még arra is képesek, hogy kiugorjanak az akváriumukból, hogy megmentsék gazdájuk életét, ha az bajba kerülne. A hírverés természetesen óriási keresletnövekedéshez vezetett, ami pedig túlhalászáshoz. Emiatt pedig drasztikusan csökkent a vadon élő csontnyelvű-populáció – ezzel egy időben pedig egekbe szökött a halfarmokon tenyésztett példányok ára.

Státusz

Shutterstock

A '90-es évek közepén jelentek meg az első hivatalos csontnyelvű halfarmok, amelyek napjainkban már Délkelet-Ázsia minden tartományában megtalálhatók – írja a Haszon.

A sárkányhalak ára széles skálán mozog. Egy chilivörös példányt már 1400 dollárért (nagyjából 430 ezer forint) is be lehet szerezni, de egy úgynevezett smaragdzöld-szupervörös csontnyelvűért már alsó hangon 12 ezer dollárt, átszámítva nagyjából 3,7 millió forintot is elkérhetnek.

A legritkább és egyben legértékesebb sárkányhalak az albínók. 2009-ben egyetlen példányért 300 ezer dollárt, azaz körülbelül 93 millió forintot fizetett egy névtelen, magas rangú kínai kormánytisztviselő. A vásárlók túlnyomó többsége középosztálybeli kínai férfi, akik státuszszimbólumként tekintenek a jószágokra.

Rajongás és védelem 

Shutterstock

Ahogy az lenni szokott, az értékes halakra a bűnözők is felfigyeltek. Ma már a halfarmok tulajdonosai vastag betonfalakkal, képzett kutyákkal és biztonsági őrökkel védik területeiket.

Jól jelzi a halak körüli rajongást, hogy már a kozmetikai sebészet világába is begyűrűztek: nem ritka, hogy szépészeti beavatkozásokat, például szememelést vagy állplasztikát végeznek a „deformáltabb" sárkányokon.

Sőt: némely tulajdonos még kocsikíséretet is biztosít egy-egy szállítás alatt. Természetesen a csontnyelvűek ma már veszélyeztetettnek állatnak minősülnek és a legtöbb országában – például az USA-ban – nem lehet legálisan beszerezni. Már az országba való szállításuk is büntetőeljárást von maga után.


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk