A világ legfagyosabb pontja, ahol télen -98 fokig süllyed a hőmérséklet
Miközben mi már a mínusz egy-két foknál is sapkát húzunk és fagyoskodunk, a Föld egyik elzárt vidékén olyan hideg tombol, amelyet emberi léptékkel elképzelni is nehéz. A kelet-antarktiszi fennsík a bolygó legextrémebb természetes hőmérsékleteit produkálja.
A Vosztok kutatóállomásnál 1983-ban mért -89,2 Celsius-fok hosszú évtizedekig tartotta a valaha mért leghidegebb hőmérséklet rekordját, de a később elvégzett, műholdas vizsgálatok még dermesztőbb értékeket mutattak ki. A National Snow and Ice Data Center kutatói 2004 és 2016 között gyűjtött műholdas adatok alapján azt találták, hogy a kelet-antarktiszi fennsík bizonyos, a Vosztoknál is magasabban fekvő részein a hőmérséklet elérte a -98 Celsius-fokot – írja az IFLScience.
A dermesztő hideget a sarki tél időszakában mérték, amikor a Nap hónapokon át nem kel fel, így a jégfelszín zavartalanul hűl tovább. Az extrém hőmérséklet a kontinens legmagasabban fekvő jégfelszíni területein mérhető, 3800–4050 méteres magasságban, ahol a ritka, száraz levegő ideális környezetet teremt. A kutatók szerint ez a szélsőség időjárás különösen akkor jellemző, amikor az Antarktiszt körülvevő erős légköri áramlás – a poláris örvény – körbeöleli a térséget, és nem engedi kiszökni a hideg levegőt.
A természettel ellentétben a laboratóriumi fizika ennél jóval mélyebbre ásott: a tudósok évtizedek óta igyekeznek a lehető legközelebb kerülni az abszolút nulla hőmérsékletéhez, amely -273,15 Celsius-fok, és ahol a részecskék mozgása gyakorlatilag megszűnik. Bár ezt az értéket elméleti okokból nem lehet elérni, folyamatos a verseny a határok feszegetésében. 2021-ben egy német kutatócsoport sikeresen megdöntötte a hideg világrekordját, és az eddigi legközelebb jutott az abszolút nullához, amikor 38 pikokelvines, vagyis -273.149999999962 Celsius-fokos hőmérsékletet generált.
A kísérlet lényege az volt, hogy rubidiumatomokat egy mágneses tartóban összesűrítettek, amíg egy különleges állapotot nem hoztak létre. Ilyenkor az atomok nem különálló részecskeként viselkednek, hanem úgy, mintha egyetlen közös „hullámmá” olvadnának össze. Amikor ez megtörtént, a kutatók semlegesítették a mágneses hatást, és hagyták, hogy az atomfelhő szabadesésben zuhanjon egy 110 méter magas toronyban. A zuhanás közben a felhő tovább hűlt, mert a kitágulása miatt egyre kevesebb energiát tartott magában.
A teljes folyamatot precíz műszerek figyelték, amelyek képesek voltak érzékelni az apró változásokat is. A zuhanó atomfelhő így jutott el a 38 pikokelvines tartományig – ez a hideg már messze túlmutat azon, amivel a természetben valaha találkozhatunk.
Olvasd el ezt is!