A Valentin-napot a világon szinte mindenhol ünneplik, sokan ilyenkor azonban egy csokor virág és csokoládé helyett inkább utazással kedveskednek a szerelmüknek. A Hitched esküvői portál egyik szakértője elárulta, hová érdemes idén ellátogatni akkor, ha elkerülnénk a tömeget és a pénztárcánkat is kímélnénk.
Európa legromantikusabb városairól a legtöbbünknek először Párizs, Velence, Róma vagy akár London jut eszünkbe, ám számos, kevésbé ismert úti cél létezik a kontinensen, amely legalább ugyanennyi romantikus helyszínnel és programmal büszkélkedhet. A Hitched esküvői weboldal szakértője összeállított egy listát azok számára, akiknek a romantika mellett egyaránt fontos a nyugalom és a megfizethető árak is – olvasható az Express cikkében.
Ez is érdekelhet! Ki volt Cupido? – 4 érdekesség a szerelem istenéről
A lista első helyén Szlovénia fővárosa, Ljubljana végzett, a lap szerint ugyanis rengeteg látnivalót találunk a városban. A középkori épületek mellett ráadásul élvezhetjük a mediterrán hangulatot is.
Fotó: Shutterstock
A második helyezett az olaszországi Siena lett, a lap szerint a páratlan toszkán város ugyanazt a hangulatot és életérzést nyújtja, mint Róma vagy akár Firenze, ám nem kell tartanunk a nagy tömegtől és az ide özönlő turistáktól sem. A dobogó harmadik helyére pedig Görögország fővárosa, Athén került, ami bővelkedik a történelmi emlékhelyekben, látnivalókban, valamint megszállhatunk az itt található különleges butikhotelek egyikében.
A tízes listára egyébként még Budapest is felkerült, a lap szerint Valentin-napon egyedülálló és izgalmas program lehet közösen relaxálni Budapest legszebb termálfürdőiben, például a Széchenyi vagy a Gellért Gyógyfürdő és Uszoda.
Ajánljuk figyelmedbe! Megnevezték Európa legromantikusabb városát, ami több mint 2000 kilométerre van Párizstól
A lista első tíz helyezése végül így alakult:
- Ljubljana, Szlovénia
- Siena, Olaszország
- Athén, Görögország
- Porto, Portugália
- Bécs, Ausztria
- Rovaniemi, Finnország
- San Sebastián, Spanyolország
- Budapest, Magyarország
- Bath, Egyesült Királyság
- York, Egyesült Királyság