hotelszoba ajtaja
Shutterstock

Különös trend terjed az európai turisták körében

Az európai nyári utazási hullám a szállodaóriásoknak, a Marriott Internationalnak és a Hiltonnak is jót tett: mindkét vállalat a második negyedévben a nemzetközi utazások Európába való visszatérését tartotta a bevételek egyik fő hajtóerejének.

A Marriott pénzügyi igazgatója, Leeny Oberg elmondása szerint az összes régió közül Európában volt idén a leggyorsabb szobánkénti bevételek növekedése. Hozzátette, hogy a Marriot júniusban meghaladta a 2019-es szintet is, ami 57 százalékpontos növekedést jelent januárhoz képest.

A Hilton vezérigazgatója, Chris Nassetta a Hilton július végi második negyedéves eredménybeszámolója során Oberg véleményét ismételte, és régió gyors visszatérése még őt is meglepték. Ráadásul az üzleti és csoportos utak is hozzájárultak a növekedéshez, különösen az Egyesült Államokban és Kanadában.

Tony Capuano, a Marriott vezérigazgatója hasonlóan nyilatkozott a csoportos foglalásokkal kapcsolatban: júniusban a Marriott amerikai és kanadai foglalásai mindössze 1%-kal volt kevesebb 2019 júniusához képest – ezzel szemben márciusban 17%-kal csökkent.

Capuano azonban a vállalati utazások gyorsulását mérsékeltebb üteműnek jellemezte.

A kis- és középvállalkozások volumene ismét a 2019-es szint felett van. A nagyobb vállalati ügyfelek még nem egészen tértek vissza, de ott is folyamatos javulást látunk, bár nem feltétlenül olyan gyors ütemben, ahogyan azt szeretnénk

– mondta Capuano.

Érdekesség, hogy mind Nassetta, mind Capuano kiemelte az üzleti és a szabadidős utazások keveredését, ami az úgynevezett „bleisure" vagy „kevert utazás", ami egy olyan új trend a piacon, erre pedig érdemes lesz a jövőben is figyelni szerintük.

Capuano szerint a vállalati találkozókat szervezők kezdenek érdeklődni az ilyen kevert utazások iránt is, és a cégek technológiai szempontból azt kérik a szállodáktól, hogy néhány szabadidős napot hozzácsatolhassanak a foglalásukhoz a találkozó előtt vagy után.


A figyelmetekbe ajánljuk