szoló utazás
Shutterstock

Introvertált vagy? Mutatunk 4 európai országot, amit neked találtak ki!

Ha egy kicsit magunk mögött hagynánk mindent és mindenkit.

A szólóutazások egyre népszerűbbek, ami nem véletlen: a magányos utazók általában szabadságot, rugalmasságot, önfelfedezést keresnek egy-egy út során, hogy kiszakadjanak a mindennapos mókuskerékből. Persze ez nem minden városnak tetszik: épp a napokban számoltunk be róla, hogy Barcelona néhány népszerű étterméből elküldhetik az egyedül étkezőket, hogy a turistacsoportoknak jusson asztal.

Szerencsére azért vannak olyan helyek Európában, ahol a magányos, introvertált utazók is megtalálhatják a számításaikat.

Az Euronews szemlézte a magukat introvertáltnak mondó Reddit-felhasználók ajánlásait.

Finnország: „A legbefordultabb nemzet a világon"

Shutterstock

Kétségtelen, hogy a tavakkal, erdőkkel és havas hegycsúcsokkal tarkított Finnország a természetbarátok paradicsoma. Egy Reddit-felhasználó szerint ugyanakkor „a világ legbefordultabb nemzete" is egyben.

Tapasztalataim szerint a finnek valójában kedves, barátságos emberek, de békén hagynak, hacsak nem foglalkozol velük

– tette hozzá egy másik.

A redditezők kiemelték, hogy a finnek „szeretik a személyes teret", és valószínűleg a helyiek nem fognak velünk beszélgetni, „hacsak nem részegek".

A subreddit tagjai szerint Helsinki, az ország fővárosa „biztonságos, sétálható és csendes".

Ez is érdekelhet: Így látják Magyarországot a tengerentúlról: 6 ok, amiért hazánk az egyik legnépszerűbb úti cél

Izland: autós kirándulás szolóban a tűz és jég földjén

izland sarki f\u00e9ny

Shutterstock

A lenyűgöző táj mellett a biztonság és a barátságos helyiek tartoznak a legfőbb okok közé, amiért az introvertáltak Izlandot ajánlják egy szóló kiruccanásra.

Az egyik Reddit-felhasználó szerint érdemes lakóautót bérelni és körbejárni a vidéket. Egy másik redditező a szeptember elejét ajánlja, mivel a kölyök puffinok ilyenkor hagyják el fészkeiket, nem mellesleg: az időjárás szempontjából a szeptember a legalkalmasabb hónap a sarki fény megfigyelésére, mivel ekkor ragyog a legszebben.

A Reddit szoló utazói szerint Reykjavíkból számos egynapos kirándulás is indul, amivel sok pénz takaríthatnak meg az egyedül utazók.

​Skócia: a rideg és csendes szépségért

sk\u00f3cia

Shutterstock

A történelemmel teli városokkal, távoli szigetekkel és vadregényes hegyvidékkel Skócia ideális hely az elszeparálódásra.

A redditezők szerint a Skót-felföld az egyik legtökéletesebb hely egy elmélkedő nyaraláshoz. Mások a Külső-Hebridákat ajánlák, amely amellett, hogy gyönyörű, rendkívül távol van mindentől.

A szolóban utazó felhasználók többsége a lakott központoktól távol eső túraútvonalakat is ajánlják.

Néhány embert talán elriaszt Skócia esős időjárása, de egy introvertált redditező szerint ebben semmilyen negatívum nincs:

Nagyszerű idő olvasáshoz és alváshoz, de egyben élénkítő is, ha a szabadban vagyunk

– írta.

​Svájc: bámuljuk csendben a lenyűgöző tájat

sv\u00e1jc

Shutterstock

Az eldugott alpesi menedékhelyeivel és festői vonatútjaival Svájc tökéletes hely a kikapcsolódásra.

Senki sem fog veled beszélgetni. Nincs sok bulizás a környéken, ahogy zaj sem. A világ legszebb országa. Csak vonatozol Svájcban, és nem csinálhatsz mást, mint csendben nézegeted a gyönyörű tájat – ez pedig önmagában szórakoztató

– állítja egy Reddit-felhasználó.

Ha inkább gyalogosan szeretnénk felfedezni az országot, próbáljuk ki a Via Alpina svájci túraútvonalát.

19 nap, és végiggyalogoltam az országot. Minden este egy új városba érsz. Sargansban kezded és Montreux-ban fejezed be

- írja egy Reddit-tag.

További ajánlások az introvertáltaknak: Grindelwald hegyi falu – ahol nyáron túrázni, télen síelni lehet – , a Pilátus-hegy, valamint a 170 km hosszú Tour du Mont Blanc túraútvonal bejárása.


A figyelmetekbe ajánljuk