Alhambra erődítmény, Granada, Spanyolország
Fotó: Shutterstock

Nem bírod már tavasz nélkül? Ebben a spanyol városban már most 22 fok tombol

Történelmi emlékek, gyönyörű építészet, ideális éghajlat – ez a spanyol kisváros minden igényt kielégít.


A dél-spanyolországi Granada kissé alulértékelt úti célnak számít, pedig feltétlenül ott lenne a helye a bakancslistánkon – írja az Express.

A gyönyörű kisváros (körülbelül 230 ezren lakják) már a fekvésével is leveszi a lábáról a turistákat:

a Sierra Nevada hegylánc lábainál terül el, négy folyó találkozásánál.

Andalúzia tartományban Sevilla és Málaga is igazi turistamágnesnek számít – de ha arra járunk, nem érdemes kihagyni Granadát sem.


A városka ugyanis gazdag múltra tekint vissza: itt található a híres mór erődítmény, az Alhambra is, amely az UNESCO Világörökség része. Az iszlám kultúra – ne feledjük, a mai Spanyolország jelentős része évszázadokig arab uralom alatt állt – egyébként is áthatja a települést. Miután a terület felszabadult az idegen hódítók hatalma alól, a keresztény civilizáció is rajta hagyta nyomát: a városban reneszánsz és barokk épületek is megcsodálhatók.

Ez is tetszeni fog! Granadába készülsz? Íme 7 dolog, amit semmiképp se hagyj ki!

Granada egyébként pezsgő egyetemi városnak számít: híres felsőoktatási intézményében, az Universidad de Granadán 60 ezer diák tanul.

A táncoslábúak a híres flamencót is számtalan helyen kipróbálhatják a város falain belül: ahogy egész Andalúziában, úgy itt is nagyon népszerű ez a tánctípus.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk! Mediterrán csábítás – 5 tárgy, ha spanyolul dobban a szívünk

Granada azonban nem csak kulturális programokban gazdag: a környéken négy nemzeti park is található.

Ha a híres spanyol kőszáli kecskére vagyunk kíváncsiak, ki ne hagyjuk a Sierra Nevada Nemzeti Parkot a listánkról. És akkor még nem is említettük a gyönyörű Földközi-tengeri strandokat, amelyek ugyancsak nincsenek messze Granadától.

Strand, Andal\u00fazia, tengerpart

Strand Andalúziában

Fotó: Unsplash

Bármikor is utazzunk oda, az éghajlat alighanem turistabarát lesz: február elején 22 Celsius-fokot is mértek a településen (a Kanári-szigeteken jellemző a hasonlóan enyhe tél), nyáron pedig 34 fokos átlaghőmérsékletre számíthatunk. Esernyőre nemigen lesz szükségünk.

A figyelmetekbe ajánljuk