Sí.

Nemsokára Európa szinte összes síparadicsoma óriási bajba kerülhet

Az éghajlatváltozás okán nagy bajba kerülhet a sípályák jelentős része.


Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerzői 2000 európai síparadicsom várható csapadékmennyiségének elemzését követően azt a következtetést vonták le, hogy a pályák több mint a felénél súlyos hóhiány várható, ha a hőmérséklet 2°C-kal az iparosodás előtti szint fölé emelkedik – írja az IFL Science

A szakemberek megállapították, hogy a vizsgált európai helyek 53 százalékánál nagyon magas a hóhiány kockázata, ha ez a kritikus küszöbérték átlépésre kerül. Ennél még aggasztóbb az a tény, hogy a hőmérséklet 4°C-os emelkedése pedig a síközpontok 98 százalékában hóhiányhoz vezetne.

Ez is érdekelhet: Kiderült! Ebben az országban található Európa legmegfizethetőbb síparadicsoma

A szakemberek szerint például a Pireneusok kiemelten nagy kockázatnak vannak kitéve, ugyanis 2°C-os emelkedés esetén a helyek 89 százalékának veszélybe kerülne működése.

Az európai turisztikai szektornak a téli sportok iránt érdeklődő látogatók rendkívül fontos részét képezik, a számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 2019-ben 209 millió látogatót és több mint 30 milliárd eurós bevételt jelentett.

A szakemberek szerint azonban van megoldás a problémára, ugyanis a tanulmány szerzői azt javasolják, hogy az üdülőhelyek növeljék a mesterséges hó előállítását. Ennek lényege, hogy vizet permeteznek a levegőbe, hogy az megfagyjon, mielőtt a földre hullna.

Ha a mesterséges hóval a síterepek 50 százalékát le lehetne fedni, akkor a kutatók számításai szerint a súlyos hóhiánnyal küzdő európai üdülőhelyek aránya 27 százalékra csökkenhetne. Az Alpokban és a Pireneusokban ez az arány akár hét, illetve kilenc százalék is lehet

– írja az IFL Science.


A figyelmetekbe ajánljuk