
Az októberi hosszú hétvége tökéletes úti célja lehet ez a gyönyörű francia város
Rennes-t meglepő módon még mindig csak kevesen ismerik, így jellemzően elkerülik a turisták, pedig minden körülmény adott, hogy igazán feltöltődjünk itt. A nagyjából 230 ezres lélekszámú Rennes középkori belvárosa kanyargós utcáival és színes favázas házaival azonnal magával ragad, de 1845-ben befejezett, monumentális székesegyháza is kötelező látnivaló. A város élénk művészeti életéről ismert: a múzeumok mellett a street art kultúrája is burjánzik itt, az élőzenés klubok és a szabadtéri fesztiválok pedig egész évben gondoskodnak a hangulatról.
Rennes-nek gasztronómiai szempontból sincs szégyenkeznivalója a nagyobb francia városok előtt: szombatonként itt rendezik Franciaország második legnagyobb piacát, ahol a látogatók megkóstolhatják a régió konyhájának jellegzetességeit. A legismertebb helyi finomság a galette-saucisse, vagyis a kolbásszal töltött hajdinapalacsinta, amit szinte minden sarkon frissen készítenek.
Az utazás szempontjából Rennes egyik legnagyobb előnye a könnyű megközelíthetőség – bár Budapestről nem indul közvetlen járat, Párizson keresztül gyorsan odaérhetünk. A repülőút Budapestről a francia fővárosba körülbelül 2 óra 30 perc, innen pedig az ikonikus nagysebességű vonattal, a TGV-vel mindössze másfél óra alatt elérhetjük Rennes-t. A teljes utazás – a reptéri transzferrel együtt – átlagosan 6–7 órát vesz igénybe. Természetesen vonattal vagy autóval is útnak indulhatunk, de a hosszú menetidő (Budapestről mindkét közlekedési eszközzel 19-20 órás az út) miatt egy hosszú hétvége nem a legideálisabb alkalom erre.
És hogy miért pont most látogassuk meg Rennes-t? Nos, az Express szerint októberben 17–20 fok körül mozog a legmagasabb hőmérséklet, ami tökéletes városnézéshez és szabadtéri programokhoz. Egy őszi hosszú hétvégébe bőven belefér majd egy piacozás, néhány múzeumlátogatás, egy esti koncert – és persze egy hosszú séta a középkori utcákon.
Olvasd el ezt is!


