bőrönd, súly, reptér

Illusztráció

Mostantól az utasok súlyát is leméri ez a légitársaság

Dél-Korea legnagyobb légitársasága, a Korean Air nemrég bejelentette, hogy a járatok indulása előtt le fogják mérni az utasok súlyát. A cég biztonsági okokra hivatkozik.



A kezdeményezés egyébként nem teljesen újkeletű, júniusban az Air New Zealand is hasonló eljárást jelentette be. A légitársaság egy kutatás miatt vezette be a kérdéses eljárást.

A koreai légitársaság a két legnagyobb forgalmú szöuli reptéren, a Gimpón és az Incheon Nemzetközi Reptéren fogja mérlegre állítani az utasokat. Előbbiről belföldi járatok indulnak, itt augusztus 28. és szeptember 6. között tervezik megvalósítani az intézkedést. Utóbbin – ahol inkább nemzetközi járatokat közlekednek – szeptember 8-19. között várható a „mérlegelés”.

A vállalat közölte, természetesen azok az utasok, akik nem szeretnének mérlegre állni, megtehetik. Amennyiben valaki nem kívánja megosztani súlyát a légitársasággal, jelezheti ezt a személyzetnek és minden probléma nélkül felszállhat az adott gépre.

Ez is érdekelhet: Rengeteg helyet spórolhatunk a bőröndben ezzel az egyszerű trükkel

Korea Föld-, Infrastrukturális- és Közlekedési Minisztériuma (MOLIT) azt tanácsolta a légitársaságoknak, hogy mérjék le utasaik súlyát poggyászaikkal egyetemben. Minderre azért van szükség, hogy a légitársaságok frissíteni tudják repülőgépeik súly- és enegsúlykezelési szabványait

– tájékoztatta az Independent magazint az intézkedés hátteréről egy szóvivő.

Olvass erről is! Így tudod megúszni az egyik legkellemetlenebb szituációt a repülőn

Az ilyenfajta tesztelések kulcsfontosságúak a repülési műveletek biztonságossága érdekében, a Korean Air pedig eleget tesz ennek a mandátumnak. A légitársaság továbbra is elkötelezett a biztonság mellett, ami a legelső prioritásának számít.

– tette hozzá.

Az eljárást a repülőgépek tömegeloszlásának meghatározására használják, a számításokat pedig ötévente kötelező elvégezni.

A figyelmetekbe ajánljuk