
A skandináv országok ékköve, Oslo – 5 látnivaló, amit semmiképp se hagyj ki!
Oslói Operaház
Az Operaház egy fjordra emlékeztet Fotó: Shutterstock
Kétségtelen, hogy a magyar fővárosban található Operaház a világ egyik legszebbje, de a Norvég Nemzeti Opera és Balett épülete is lélegzetelállító. Az épület rendkívül modern és fiatalos, amit elsős sorban annak köszönhet, hogy alig 16 évvel ezelőtt építették és adták át. Az egész építmény egy – Norvégiában oly’ gyakori – fjordra hasonlít, aminek az emeletei szinteltolással kapcsolódnak egymáshoz.
Az Operaház tetejére ráadásul az év minden napján fel lehet menni, ahonnan csodás panoráma nyílik a városra.
Az épületbe akkor is érdemes bemenni, ha nem egy komolyzenei koncertet készülünk meghallgatni, hiszen a belső térben állandó kiállítások és különböző művészeti események várják a látogatókat.
Ezt is olvasd el! 5 rejtett gyöngyszem Stockholmban, amit csak a helyiek ismernek
Holmenkollen síugró sánc
A Holmenkollen a város fölé magasodik, tökéletes panorámát nyújtva Fotó: Shutterstock
Nem sok város büszkélkedhet azzal, hogy egy világhírű síugró sáncnak ad otthont, Oslóban azonban egy ilyet is találunk. Az első sánc 1892-ben épült, azóta számos modernizáción esett át, legutóbb 2010-ben. A Holmenkollen magassága 60 méter, és a mindenki által látogatható kilátóteraszáról gyönyörű panoráma nyílik a városra és az oslói fjordra.
Az év minden napján várja a turistákat, ráadásul, ha leszáll az éj, különböző fényfestések, megvilágítások teszik még egyedülállóbbá a sáncot és környékét.
Ekebergparken
Az Ekebergparken hatalmas területén szobrok százai kaptak helyet Fotó: Shutterstock
Az Ekebergparken tökéletes példája Oslo egyedülálló és különleges kultúrájának. A dombos park ugyanis egyszerre nyújt természetközeli élményt az idelátogatóknak, miközben a területén folyamatosan különböző művészeti installációk, kiállítások és zenei koncertek szórakoztatják a turistákat. Ezeken felül olyan, világszerte ismert művészek szobraival is találkozhatunk a parkban, mint Louise Bourgeois, James Turrell, Dan Graham, Damien Hirst vagy Roni Horn.
Sokak szerint ez a dombos zöldterület az, ami leginkább kifejezi Oslo szellemiségét: a vadregényes tájat bámulva gyönyörködhetünk a modern művészetekben, az év minden napján, teljesen ingyenesen.
Ez is érdekelhet! Szívesen költöznél a lappföldi Mikulás közelébe? Most még fizetnek is érte!
Akershus kastély
Az Akershus kastély egész Skandinávia egyik legrégebbi épülete Fotó: Shutterstock
Bár Oslo kifejezetten modern és fiatalos város, azoknak sem kell aggódniuk, akik a történelmi látnivalók szerelmesei. Az Akershus kastély Norvégia – és egész Skandinávia – egyik legrégebbi épülete, amit 1299-ben kezdtek el felhúzni. Sokáig a királyi család rezidenciájaként szolgált, de a középkor során védelmi feladatokat is ellátott.
A kastélyban több állandó tárlat is várja a látogatókat, ahol nemcsak az építmény történetét, de a norvégok II. világháborúban elfoglalt, ellenállásban résztvevő szerepét is megismerhetjük. Az Akershus ráadásul sokáig királyi temetkezési hely is volt, így egy mauzóleumot is találunk az épületen belül.
Aker Brygge
A fiatalos és modern Aker Brygge negyed a város szívében található Fotó: Shutterstock
A város egyik legjobban fejlődő, mégis hagyományos norvég gasztronómiával és kultúrával teli negyede az Aker Brygge, ami közvetlenül a kikötő mellett helyezkedik el. A kerületben egymást érik a különböző, tradicionális skandináv ételek kínáló éttermek és kávézók és szinte rögtön mellette találjuk a város modern művészeti negyedét, a Tjuvholment.
A várost jól ismerők szerint
azoknak, akik szeretnék felfedezni Oslo valódi szépségét, innen érdemes elindulniuk, hiszen bármerre is fordulnak, biztosan valami hamisítatlan, csak a városra jellemző látnivalóba ütköznek.
Nyitókép: Norvégia fővárosa a világ egyik legzöldebb városa / Fotó: Shutterstock