
A magyarok is imádják: megválasztották a világ legolcsóbb úti célját
Az összeállítás során csak olyan helyszíneket vizsgáltak, melyek minden évben nagy népszerűségnek örvendenek a nyaralók körében, így a kimutatott eredmények is csak arra alkalmasak, hogy rávilágítsanak, hogy a közkedvelt desztinációk közül melyek a legolcsóbbak.
Ehhez pedig a kutatásban olyan termékek és szolgáltatások árait figyelték meg, melyeket a legtöbb turista legalább egyszer biztosan megvesz egy nyaralás során. Ezek közé tartozott:
- egy csésze kávé,
- egy üveges sör,
- egy üveg kóla,
- egy pohár bor,
- egy palack víz,
- egy tubus naptej,
- egy rovarriasztó,
- valamint egy háromfogásos vacsora két főre.
A lista élére Portugália déli térsége, Algarve került, ahol a felsorolt termékek összesített ára mindössze 27 200 forint volt. Ez azért különösen figyelemre méltó, mert a térség a tavalyi évben még csak az ötödik helyen szerepelt. A második helyet Fokváros foglalta el 27 633 forintos költséggel, míg a harmadik legolcsóbb célpont Tokió lett, 29 250 forint összköltséggel.
Algarve egyébként itthon is népszerű úti cél – kellemes klímája, homokos strandjai és jó ár-érték aránya miatt vonzó Európa-szerte, így a magyarok körében is. Ahogy a Drive cikke is említi, igen érdekesek a régiós változások is: a bolgár Napospart egy helyet lépett előre, míg az első 15 közé több új szereplő is bekerült – köztük Prága, Sliema (Málta) és a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote. A teljes lista pedig így néz ki – a világ legolcsóbb úti céljai:

- Algarve, Portugália
- Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság
- Tokió, Japán
- Kuta, Bali
- Delhi, India
- Napospart, Bulgária
- Hoi An, Vietnám
- Prága, Csehország
- Phuket, Thaiföld
- Costa del Sol, Spanyolország
- Mombasa, Kenya
- Pinang, Malajzia
- Lanzarote, Kanári-szigetek
- Marmaris, Törökország
- Sliema, Málta
Olvasd el ezt is!