A Brussels Airlines egyik gépe
Fotó: Shutterstock

A lista első helyére a Brussels Airlines került

Listába szedték 2024 legjobban és legrosszabbul teljesítő légitársaságait

Annak ellenére, hogy a repülőjegyek tovább drágulnak, még mindig a repülés számít a legnépszerűbb, leggyorsabb és persze a legbiztonságosabb utazási formának. Egy-egy járat között azonban rengeteg különbség lehet: legyen szó a pontosságról, az utazás kényelméről vagy a különböző szolgáltatásokról, vannak jó és kevésbé jó légiközlekedési vállalatok. Az AirHelp most a feldolgozott ügyfélpanaszok, a repülőgépek érkezési és indulási adatai, valamint az utasok visszajelzése alapján rangsorolta a világ légitársaságait – írja a Haszon.


Természetesen minden légitársaság igyekszik kielégíteni az utasok igényeit; vannak, akiknek ez jobban sikerül és vannak, akiknek kevésbé. Nemrég például arról számoltunk be, hogy a Wizz Airaz ügyfélszolgálatát szeretné fejleszteni a mesterséges intelligencia segítségével, mások pedig mindent megtesznek azért, hogy a késések számát csökkentsék.

Ez is érdekelhet! A felhők felett – 6 tárgy a repülés szerelmeseinek

Úgy tűnik azonban, hogy a Brussels Airlinesnak szinte semmin nem kell javítania, az AirHelp összeállítása alapján ugyanis ők lettek az idei év legjobb légitársasága.

A maximálisan elérhető 10 pontból a cégnek 8,12-t sikerült elérnie, míg a második helyen található Qatar Airwaysnek „csupán” 8,11-t.

Az összesített adatok alapján a világ harmadik legjobb légitársasága a United Airlines lett, a negyedik helyen pedig az American Airlinest találjuk.

Az American Airlines egy g\u00e9pe

Az American Airlines a negyedik lett a listán

Photo by Forsaken Films on Unsplash

Ezzel szemben a lista utolsó helyén a Tunisair szerepel, ami az utasok véleménye és a pontosság alapján mindössze 3,63 pontot kapott a 10-ből.

Ezt is olvasd el! Radikális, mindenkit érintő változás jön a Ryanairnél

Őt követi a Ryanair leányvállalata, a Buzz 4,45 ponttal, míg a harmadik legrosszabb légitársaság az AirHelp adatai alapján egy szintén tunéziai társaság, a Nouvelair lett.

A figyelmetekbe ajánljuk