Berlin
Fotó: Shutterstock

Több mint 100 karácsonyi vásárt találunk ebben az európai fővárosban

Bár Berlin elsősorban a szórakozóhelyeiről, éjszakai életéről, valamint gazdag történelméről híres, decemberben mégis karácsonyi hangulat lengi be. A Times szerint ráadásul a pénztárcánk mélyére sem kell túlságosan lenyúlnunk, ugyanis a német főváros adventi vásárai Európa legolcsóbbjai között vannak.


Úgy tűnik, a berlini városvezetés imádja a karácsonyi időszakot, a német fővárosban ugyanis több 100 adventi vásárt találunk idén.

Ezek közül az egyik legnépszerűbb a gyönyörűen feldíszített Gendarmenmarkt, ahol még egy óriási karácsonyfát is megcsodálhatunk. Nézelődés közben felmelegíthetjük magunkat forralt borral és megkóstolhatjuk a tradicionális német ételeket is. Ha hosszabb ideig tervezünk a városban maradni, töltsük itt a szilveszter estét is, hiszen a helyiek élőzenével és tűzijátékkal ünneplik az újévet – írja az Express.

Ne hagyjuk ki a körutunk során a Potsdamer Platzot, mivel az év ezen szakaszában valóságos sportlétesítménnyé változik át: jégkorcsolyázhatunk és curlingezhetünk a téren.

Ha kevésbé mozgalmas programra vágyunk, üljünk fel az Alexanderplatz közelében található ikonikus óriáskerékre vagy körhintára, ami az egész család számára szórakoztató időtöltés lehet. Ha gyerekekkel érkezünk, mindenképpen látogassunk el a Vörös városháza közelében felállított karácsonyi vásárra, mivel a szokásos bódék mellett élvezhetjük a jégpályát, az állatsimogatót, sőt még pónilóháton ülve is mehetünk egy kört. Ha szerencsések vagyunk, még a Mikulással is találkozhatunk, aki napjában háromszor megjelenik, hogy meghallgassa a gyerekek karácsonyi kívánságait.

A Heissa Holzmarkt alapvetően a hagyományostól kicsit eltérő, modernebb piac, ahol bárok, kávézók, üzletek és piactér is üzemel. Számos programot kínálnak a látogatók számára, mint például filmvetítések és zenei programok.

Mivel rengeteg karácsonyi vásár található a városban, nehéz egyesével megjegyezni, hogy melyik mettől meddig látogatható, ám nem árt tisztában lenni azzal, hogy Berlinben a karácsony vásár szezonja november 1-től egészen január 5-ig tart. Ha nem autóval vagy repülővel kelnénk útra, választhatjuk a MÁV hálókocsis járatát is.

A figyelmetekbe ajánljuk