„A hely, ahonnan a lélek távozik"

Új-Zéland, maori nyelven Aotearoa (jelentése: hosszú fehér felhő) magával ragadó világa elsősorban földrajzi adottságai miatt ilyen különleges. A két szigetből álló ország mindössze 1600 km hosszú, és olyan keskeny, hogy bizonyos hegycsúcsokról mindkét partot látni. Nyugatról a Tasman-tenger és fekete csillogó homok határolja, keletről a Csendes-óceán biztosítja a szörfösöknek a hullámokat, a kontinensen pedig a Déli-Alpok húzódik végig. Új-Zéland sokszínű arcát csak úgy lehet megismerni, ha megadjuk neki a kellő időt és figyelmet.

Észak és dél, két egészen más világ. Az északi sziget ad otthont az őslakos maori kultúrának, és az ország gazdasági központja, Auckland is itt található. Ha ez a kiindulópontunk, akkor 1-2-3 napos túrák során majdnem az egész északi szigetet megismerhetjük. Kevesen szorítják bele az idejükbe, pedig számunkra az egyik legmeghatározóbb élmény volt az ország legészakibb pontja, ahol a föld lassan beleolvad a vízbe, és a tenger meg az óceán összecsap. Cape Reinga, maori nyelven „a hely, ahonnan a lélek távozik". Valóban valami vibráló spiritualitás járja körbe ezt az apró földnyelvet… Az odavezető út egyik rejtett kincse a Rarewa Beach, aminek gipszben gazdag széles, fehér partját nézve nem is látni, hol olvad egybe az ég a vízzel. Aucklandhez egészen közel van Coromandelfélszigete. A part mentén végigfutó út beleférne a világ tíz legjobb road tripjébe, de csak napsütéses időben. Gyönyörű homokos partok, eldugott öblök, csodás kilátók. Bármerre járunk, vegyünk pár üveg helyi kézműves sört, egy take away kifőzdében fish&chipset kumarával (édesburgonya), és üljünk ki a tengerpartra egy padra ebédelni! Ez az igazi új-zélandi lét.

Lenyűgöző természet

Tovább, délre a következő nagyobb megálló Rotorua. A tavat körülölelő települések, erdők és további tavak mind egy hatalmas, aktív geotermikus terület részei, így igen nehéz választani a sok látványosság közül: iszapfortyogók, meleg vizű források, gejzírek és egyéb földöntúli tájak, de a legjobb a Wai-O-Tapu Wonderland Nemzeti Park. Kevesek által ismert, lenyűgöző élmény a környéken a Hamurana Springs, egy föld alatti forrásból eredő patak, amelynek a vize rikító kékben és zöldben pompázik a növényeknek és a víz tisztaságának köszönhetően. Nem nagyon vannak szavak, amik visszaadják a látványt.

Rotoruától elkezdhetünk lassan lecsorogni az északi sziget utolsó városához, Wellingtonhoz, ami az ország fővárosa. Útközben kedvünktől és időnktől függően ejtsük útba a sziget legnagyobb tavát, a Taupót, és mellette a Huka-vízesés hatalmas robajjal zubogó azúrkék vizét. Mielőtt elérnénk Wellingtont, érdemes kitérnünk két borvidékre. Hawkes Bay a második legnagyobb borvidéke az országnak, és leginkább a Gimblett Gravels területről származó bordeaux-i fajtákról híres. Ennél egy kicsit izgalmasabb a délre fekvő Martinborough borvidéke. Ez az egyik legkisebb borvidék, így a mennyiségi termelés helyett az egyedi és magas minőségű pinot noirra fókuszálnak. Nekünk a két legizgalmasabb élmény a natúr borról híres Cambridge Road borászat és az elegáns pinot-kat készítő Escarpment Vineyard volt. Ezek után már tényleg elérkezünk Wellingtonhoz. Az új-zélandi viszonylatban nyüzsgőnek számító város egészen más hangulatú, mint többi társa; speakeasy bárjai (pl. Hawthorn) és kézműves sörfőzdéi (pl. Garage Project) különösen szórakoztatóvá teszik. Itt el is köszönhetünk minden pezsgéstől és városi léttől, és indulhatunk komppal a déli sziget végtelen tájai felé.

Bébifókák és rieslingek

Innen ismét választhatunk új útvonalat: keleten csorogva dél felé találkozhatunk bébifókákkal az Ohau Pointnál, kis kék pingvinekkel Oamarunál, sárkánytojásszerű Moeraki Boulders kövekkel, a Canterbury borvidék elképesztő rieslingjeivel (pl. a Pegasus Baynél), amíg el nem érünk Christchurch városáig. 2011-ben majdhogynem a földdel tette egyenlővé a várost egy földrengés, de ma egy poraiból újjáépülő várost találunk, amely a romok közötti graffitikkel és a konténerterekkel újradefiniálja magát. Megható látvány.

Ha Marlborough-ból nyugatra indulunk, akkor a Westland zord, esős, de lehengerlő tengerpartjára érünk, ami egy egészen más arcát mutatja az országnak. A kalandokat keresőknek itt kell felkapaszkodniuk egy gleccserre; számtalan túraútvonalat lehet erre találni. Mi is megpróbáltuk; helyette azonban egy hatalmas esőzés miatt evakuáltak minket a kempingből, így egy tornateremben töltött éjjel után inkább továbbindultunk. Három hágó közül választhatunk, hogy átkeljünk az Alpokon, mindegyik gyönyörű. Mi a Haast-hágón keltünk át és vettük az irányt a déli sziget hipszter városai, Queenstown és Wanaka felé. A fiatalok túráznak és extrém sportokat űznek a környéken (a Kawarau folyó felett van az egyik leghíresebb bungee jumping pont), de ami minket jobban érdekelt, az Central Otago borvidéke. Kontinentális éghajlatával ez a déli félteke legdélebbi, egyben leghűvösebb szőlőtermő vidéke, kivételes pinot noirokkal és rieslingekkel. A Quartz Reef pezsgőjére, a Judge Rock pinot-jára és a Brennan borászat fehérboraira a mai napig emlékszem.

Sokan megállnak itt az utazással, pedig csodás dolgokat rejt az innen délre eső Southland régió is. A méltán leghíresebb úti cél a Milford Sound, ahol 1700 méteres hegyek között hajózunk ki a nyílt tengerre. Már az odavezető út is megéri a kitérőt, ahogy átkelünk a hegyeken, de maga a Sound igazán monumentális és lenyűgöző látványt nyújt. Innen délre válik csak igazán sajátossá a táj, hatalmas vízpartok, kihalt kikötővárosok, fókák és vízesések mentén vezet az út. Sokan nem hagynak rá időt, pedig két napot kérdés nélkül megér ez a csodás táj. Dunedin egyetemi városába vezet innen délről az út, ahol izgalmas street art sétaútvonalat követve lehet felfedezni a várost.

Ezzel körbe is értünk, de véletlenül sem szabad a beszámolót teljesnek tekinteni. Új-Zéland örökre rabul ejtett, a képeket visszanézve még mindig megdobban a szívem. Egymást érő csodáira nem elegendőek a szavak, el kell menni megnézni…