Jól emlékszünk a hat évvel ezelőtti tragédiára, a köztiszteletnek örvendő Bussay doktor hirtelen halálára. Lánya, Dóri nagyon bátor döntést hozott, amikor öt évvel ezelőtt meggyőzte eleinte vonakodó családját, hogy ne adják el a csörnyeföldi birtokot.
Fotó: Talabér Géza / VinCE magazin
Családorvosi szakvizsgája után hazaköltözött és átvette édesapja örökségét – a zalai borászatot és a háziorvosi praxist is. Bár korábban is együtt dolgoztak – az ő megfogalmazása szerint inkább állandóan harcoltak, mivel túlságosan hasonlítottak egymásra –, szabály szerinti átadás-átvétel nem történt, így az emlékeire hagyatkozva, a családtagok támogatásával vitte tovább a Bussay-borokat.
Átvette tehát a szőlőket, a pincét, az évek óta ott dolgozó, 60 feletti emberek irányítását és a veszélyesen nagy hírnévvel együtt járó terhet is: Bussay doktor borai ugyanis legendának számítottak a borkedvelők körében. Dóri is rendre megkapta a „gratulációkat", de legtöbbször nem azt, hogy mennyire nagy eredmény, hogy ezt sikeresen meg tudta csinálni, hanem azt, hogy „nőiesebbek" lettek a borok. Ami lefordítva érzésre inkább azt jelentette: „hát, apádé azért jobb volt."
„Hogyne lettek volna nőiesebbek, hiszen én csináltam őket, de ezt vállalom! Akkoriban nagyon fájt, hogy nem azt nézik, mekkora energia volt beleállni, átvenni az örökséget, hanem azt, mi változott. A mögötte lévő rengeteg munka mintha nem is létezett volna. Az orvosi praxist sokkal könnyebb volt átvenni, talán mert az emberek jobban féltek attól, hogy más orvoshoz kelljen járniuk, ezért szeretettel fogadtak. Persze a rendelőben is megkaptam, hogy apa nem ezt szokta felírni, de erre az volt a válaszom, hogy én szigorúbb vagyok!"
A borok tehát továbbra is elkészültek – László szokásai szerint, de Dóri személyiségén is átszűrve. Ugyanazokkal a fajtákkal dolgozott, ugyanazokkal az eljárásokkal, sok esetben ugyanazokkal a hordókkal, amelyek eredetileg az adott borhoz készültek. (Apropó, tudták, hogy a zalai tölgy sokszor értékesebb, mint a világhíres zempléni? A Bussay-pince legtöbb hordója az ültetvény felett kezdődő tölgyes adta. Na, ezt nevezik terroirnak!)
Fotó: Talabér Géza / VinCE magazin
Örökség
A 2009-es furmint az egyike az utolsó olyan tételeknek, amelyet még teljes egészében Bussay László készített, ám különböző okok együttállása miatt „elfeledett" bor lett belőle. A furmint ugyanis a Kerkaborum projektből származik, ami nem egyedül a Bussay Pince, hanem egy társaság tulajdona volt. Maga a Kerkaborum bor, amelyet mindvégig Bussay László készített el, több évjáraton keresztül rendkívül népszerű volt, mégsem hozta meg azt a sikert, amit vártak tőle, így a társaság elengedte a kezét, illetve a koncepciót átalakítva, másképpen készítette tovább a borokat ezen a néven – a furmint viszont ott maradt a pincében. Persze folyamatosan kóstolták és vigyáztak rá, 2015-ben (!) pedig kivették a hordóból, de Dóri utána is csak kerülgette, és csak a nagyon kivételes vendégeknek mutatta meg a tételt. Ilyen nagyon kivételes vendég volt Tomi is, aki végül meggyőzte a feleségét: adminisztratív bonyodalmak ide vagy oda, a tökéletes állapotban lévő, gyönyörűséges, nagy formátumú furmint nem maradhat a pincében. Tehát éppen 30 évvel a pince alapítása után piacra kerül az alapító utolsó pincében lévő bora, 10 évesen. Tomi úgy fogalmaz:
„Dóri édesapja ezzel a borral még óriási ajándékot adott nekünk."
Az örökséget más formában is továbbviszik, többek között átalakítják a hosszú évek óta majdnem változatlan kínálatot: a fajtaborok csak dűlőválogatásként maradnak meg, a hangsúlyt pedig a házasításokra fektetik, hogy a mainál is kifejezettebben meg tudják mutatni a Mura-vidéki terroirt – az alapító céljainak megfelelően. Ezt a szemléletbeli változást hirdeti majd a megújult címkecsalád is, amelyből az első éppen az Örökségre került.
A Kövecs-hegy íze
„5 hektárról 10 fajta, plusz a cuvée – ez nagyon sok! Főleg, hogy néhány év alatt el is veszik a fajtajelleg bennük, átüt rajtuk a termőhely. Ásványos, de nem olyan ásványos, mint egy somlói vagy egy csopaki rizling, sós, de ugyanakkor bársonyos, hömpölygő borok lesznek. A vörösborok pedig szintén kivételesek: ha bárki úgy jön hozzám, hogy ő nem szereti a vörösbort, győzködöm, hogy kóstolja meg: mutatok neki egy olyan vörösbort, ami kedves, szinte odajön és megsimogat.
Apa is mindig azt mondta, amikor azon hüledeztek, hogy ő vajon mit csinálhat a borokkal: ő nem csinál semmit! Ez a vidék ezt tudja. A töméntelen napsütés, a rengeteg csapadék, a Mura hatása és a talaj miatt lesznek ilyenek a borok"
– fejtegeti Dóri.
„Úgy gondolom, hogy valószínűleg inkább körbeérünk, mint letérünk az ő útjáról – próbálja elmagyarázni Tomi a küszöbönálló változást –, amiben persze benne van az evolúció is. Lesz egy Mura nevű fehérborunk viszonylag nagy mennyiségben, a fajtaborok pedig sokkal kisebb tételekben maradnak meg."
A sors csúnya fintora, hogy ő soha nem találkozott Bussay Lászlóval, pedig a halálakor már bőven sikeres borászként dolgozott, Bussay dokit pedig szinte tényleg mindenki ismerte. Éppen ezért felkutatott, elolvasott és megnézett minden interjút, ami valaha vele készült, hogy jobban megismerje, és Dórival együtt a mai napig állandóan próbálja visszafejteni, hogy az apósa mi okból tett valamit éppen úgy, a szőlőben vagy a pincében, és éppen ott, ahogy tette. Tominak persze folyton azt is kell hallgatnia, hogy ő már otthagyta a Somlót – akkor is, amikor a Somlói Vándorral a Somló nevéért dolgozik heti három napot, vagy amikor éppen párhuzamosan szüretel, egymástól 150 kilométerre fekvő területeken.
Fotó: Talabér Géza / VinCE magazin
Egy hordó Love
Az együttműködésük persze nem mindig zökkenőmentes: Dórit a saját bevallása szerint rendkívül nehéz meggyőzni bármiről is. Pláne, hogy az első gondolata a mai napig az, hogy apa nem így szokta. Ehhez képest hatalmas eredmény, hogy idén elkezdtek átállni a bioművelésre, ami – főleg az első évben – kockázatosnak tűnhet.
„Megnéztem persze, hogy néznek ki Tomi somlói szőlői, amiket már régóta így művel, de leginkább az győzött meg, hogy megszületett a kislányunk, és én szeretném, ha bármikor megfoghatna egy szőlőlevelet, vagy nyugodtan sétálhatnánk a sorok között, hiszen a szőlő itt kezdődik pár méterre a házunktól. Most még persze ijesztő látni, ahogy a gyengébb tőkék elpusztulnak, hiszen nincs immunrendszerük, de ilyenek előbb-utóbb úgyis megbetegedtek volna. A többi viszont egyre szebb, még azok is, amiket ebben az évben oltottunk át."
„Soha nem gondoltam, hogy én egy hordónak örülni fogok" – folytatja Dóri és ő csodálkozott a legjobban, amikor mégis meghatódott a Tomitól kapott születésnapi ajándékán: egy kis Kádár-hordó, ami nemcsak az első logózott Bussay-hordó, hanem a fenekébe John Lennon Love című dalszövegét is belegravíroztatta Tomi. Ehhez tudni kell, hogy Dóri arról volt híres volt, hogy minden hordóját egyedi, kedves krétarajzokkal becézte – amíg Bíborka meg nem született. „De talán lassan újra lesz időm lejönni rajzolgatni, vele együtt!"
Szerző: Megyeri Sára
