A vénusz

Egy kutató szerint így lehetne élhetővé tenni a Vénuszt

A NASA kutatójának új javaslata szerint a Vénuszt lakhatóvá kellene tenni az emberek számára.


Alex Howe azt javasolja, hogy az egész bolygót zárják be egy hatalmas burokba, amely alatt a telepesek létrehozhatnak egyfajta belélegezhető légkört.

A tervet ismertető, még lektorálásra váró tanulmány, amelyet a Daily Beast szúrt ki, arra is figyelmeztet, hogy az ultra-ambiciózus elképzelés legalább 200 évig tartana.

A szóban forgó szakember, Alex Howe az ötlet népszerűsítésekor a Vénusz földközeli felszíni gravitációját, a Marshoz képest elég vastag légkört, valamint a Földtől való rövidebb utazási időt is dicsérte.

A terv logisztikája rendkívül nagy kihívást jelentene, még a terraformálás már-már lehetetlennek tűnő mércéjével mérve is, mivel a Földön az emberiség ilyen kísérletet még soha nem valósított meg.

Először is, robotszondák szívnák fel a mérgező vénuszi légkört, elraktározva az oxigént a későbbi telepesek számára, miközben a szénből hatalmas, egy-egy háztömbnyi méretű csempéket építenének. 72 trillió lapra lenne szükség, hogy beborítsák a bolygót, amely majdnem akkora, mint a Föld. Az óriási burokkal a helyükön aztán elkezdhetnék a légkör állagát úgy alakítani, hogy az ember számára barátságos legyen.

A Vénusz terraformálásának hihetetlen logisztikai nehézségei ellenére Janusz Petkowski, az MIT asztrobiológusa – aki rendszresen tanulmányozza a bolygót – azt mondta a Beastnek, hogy technikai szinten a projekt „nagyon is lehetséges".

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk