Jurik Peter/Shutterstock
szeptember 03., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Egy kozmikus karambol miatt alakulhatott ki a földi élet

Az univerzumban a bolygókezdemények és égitestek ütközései nem ritkák: a Naprendszer kialakulásának idején millió számra történtek kozmikus karambolok. Ám több mint 4 milliárd évvel ezelőtt volt egy, amely mind közül kiemelkedik. Ha az említett becsapódás nem történik meg, ma valószínűleg nem is beszélhetnénk földi életről.

Két friss tanulmány szerint ugyanis a korai Föld összeütközött egy Mars méretű bolygókezdeménnyel, amelyet Theiának neveztek el. Ez az égitest nemcsak a Hold megszületésében játszott szerepet, de bolygónkat is olyan vegyületekkel gazdagította, amelyek nélkül az élet nem jöhetett volna létre. A kutatók szerint a Theia a Naprendszer külsőbb régióiból érkezhetett, ahol bőségesen voltak jelen olyan anyagok, mint a szén és a hidrogén. Ezek a vegyületek a Naphoz közelebb, a nagy hőségben nem tudtak kicsapódni, így a fiatal Föld szinte teljesen nélkülözte őket.

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Holdat létrehozó Theia tele volt ezekkel az anyagokkal, és ezzel hozta el a Földre az élet alapvető összetevőit

 – magyarázta Pascal Kruttasch, a Berni Egyetem doktorandusza a Live Science-nek.

A vizsgálatokhoz a tudósok meteoritok és földi kőzetek izotópjait elemezték, különös figyelmet fordítva a mangán egyik radioaktív formájára, amely lassan krómra bomlott az ősi Naprendszerben. Ennek a bomlási folyamatnak a segítségével sikerült pontosabban feltérképezni a Föld születésének első 15 millió évét. Az adatok arra utalnak, hogy a bolygónk volatilis anyagai – vagyis az élethez nélkülözhetetlen építőkövek – valóban egy külső forrásból, egy hatalmas ütközés révén származtak.

A felfedezés túlmutat a Föld történetén. Ha valóban egy kivételes becsapódás kellett ahhoz, hogy élet alakuljon ki nálunk, az azt is jelenti, hogy a világegyetemben sokkal ritkább lehet az efféle környezet, mint ahogy azt korábban gondoltuk.

S ha mindez nem lenne elég, a kutatók szerint a földi víz eredete is összefügghet a Theiával. Egy másik, az Icarus folyóiratban hamarosan megjelenő tanulmány szimulációi szerint ugyanis ez az égitest hozta magával a Föld vízkészletének jelentős részét is. A kutatók úgy vélik, hogy ennek nyomai ma is megtalálhatók a bolygó köpenyében: bár a víz sűrűsége kisebb, mint a köpeny ásványaié, így idővel fel kellene szivárognia a felszínre, a modellek alapján még mindig hatalmas mennyiségek rekedhettek odalent.

Mindez azt jelenti, hogy egyetlen esemény döntően befolyásolta a Föld jövőjét: létrehozta a Holdat, vizet szállított, és megteremtette az élet kialakulásának lehetőségét. Enélkül a kozmikus találkozás nélkül a Föld valószínűleg egy élettelen, kopár bolygó maradt volna, hasonlóan a Naprendszer többi planétájához.
Nyitókép: Jurik Peter/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök