okostelefon

Úgy tűnik, az okostelefonok mégis jó hatással vannak a memóriánkra

Egy új tanulmány szerint a fontos információk digitális eszközön való tárolása felszabadítja az elmét, hogy más, kevésbé fontos részletekre is emlékezzen, amelyeket egyébként kiszorítanának a fontos dolgok. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a technológia javíthatja a memóriánkat, ellentétben azzal a közkeletű vélekedéssel, mely szerint a technika miatt mindannyian digitális demenciában szenvedünk.


Sok szakértő eddig úgy gondolta, hogy a memóriánk széles körű kiszervezése a technológiának a digitális demencia járványát okozza, mivel nem használjuk annyit az emlékeinket, elveszítjük a készségünket, és kognitív képességeink romlását tapasztaljuk.

A jelenlegi kutatások azonban még nem bizonyították, hogy a digitális demencia, mint jelensége egyáltalán létezne.

Mi ez a fogalom?

Ha valamire emlékezni akarsz, akkor azt valószínűleg egy elektronikus eszközre mented. Pár évtizeddel ezelőtt még nem volt meg ez a luxus, ami azt jelenti, hogy sokkal több információt kellett megjegyeznünk.

Az agyműködés és a [technológia] használatához kapcsolódó viselkedés közötti összefüggések még mindig fejlődnek. Nagyobb vizsgálatok, longitudinális tanulmányok nagyon hasznosak lesznek ahhoz, hogy jobban megértsük, hogyan befolyásolják az internethasználat bizonyos típusai és mintái az embereket, és hogyan befolyásolják őket az agy és a viselkedés kapcsolatában

– mondta Marc Potenza, a Yale School of Medicine pszichiátria professzora.

Mi az újdonság?

A University College London (UCL) kutatói most egy tanulmányt tettek közzé, amely szerint az információk eszközökön való tárolása valóban javíthatja memóriánkat, ami ellentmond a digitális demencia fogalmának.

Azt találtuk, hogy amikor az emberek külső memóriát használhattak, az eszköz segített nekik emlékezni az oda elmentett információkra. Ez aligha volt meglepő, de azt is megállapítottuk, hogy az eszköz javította az emberek memóriáját a nem elmentett információk esetében is

– mondta Sam Gilbert vezető szerző.

Más szóval, bizonyos információk digitális tárolása még olyan dolgokra is segít emlékezni, amelyeket nem tároltunk el.

A tanulmány

A vizsgálatban 158 felnőtt önkéntesnek egy érintőképernyőn legfeljebb tizenkét bekarikázott számot mutattak. Ezután emlékezniük kellett arra, hogy bizonyos számokat balra, másokat pedig jobbra kell mozgatniuk. A résztvevők a kísérlet során minden egyes helyes mozdulatért pénzt kaptak, és az egyik oldalon lévő számokat „magas értékűnek" titulálták, ami azt jelentette, hogy több pénzt kaptak azért, ha ezeket a számokat jól eltalálták.

Mindenki tizenhatszor végezte el a feladatot. A próbálkozások felénél lehetőségük volt emlékeztetőket beállítani egy digitális eszközön, a többi körben azonban csak az emlékeikre kellett hagyatkozniuk.

Nem meglepő módon az alanyok inkább a nagy értékű számokhoz állítottak be emlékeztetőket, ami 18%-kal javította az emlékezőképességüket. Ugyanakkor az alacsony értékű számokra is jobban emlékeztek az emberek, 27%-kal, még akkor is, ha nem állítottak be rájuk a figyelmeztetőt. A UCL munkatársa, Gilbert szerint azáltal, hogy a résztvevők a legfontosabb információkat az eszközön tárolták, felszabadították saját memóriakapacitásukat a kevésbé fontos információk számára.

De természetesen a szakértők is figyelmeztettek a veszélyelre, hiszen valóban óriási függésben vagyunk a készülékeinktől.


A figyelmetekbe ajánljuk