A majmoknak ebből a gesztusából fejlődhetett ki az emberi nyelv

A majmoknak ebből a gesztusából fejlődhetett ki az emberi nyelv

Az emberek számos olyan jelnyelvi gesztust értenek, amelyeket a vadon élő csimpánzok és bonobók használnak kommunikációra.


Az előbbi következtetésre jutott a St Andrews Egyetem videón alapuló vizsgálata, amelyben önkéntesek fordítottak le majomgesztusokat. Az eredményeket a PLOS Biology című tudományos folyóiratban tették közzé.

A tanulmány szerint a csimpánzokkal közös utolsó közös ősünk hasonló gesztusokat használt, és ezek jelenthették az emberi nyelv alapjait.

Dr. Kirsty Graham, a St Andrews Egyetem vezető kutatója kifejtette, hogy a kommunikációnak ezt a gesztusokon alapuló módját más emberszabású majomfajok, köztük a gorillák és az orangutánok is használják.

Ez is érdekelhet: A majmok segítségével küzdhetjük le az űrutazás legnagyobb nehézségét

Ez a tanulmány része volt annak a tudományos törekvésnek, melynek célja, hogy megértsék az emberi nyelv és kommunikáció kialakulását a hozzánk legközelebb álló majomfajták vizsgálatával.

A kutatócsoport sok évet töltött vadon élő csimpánzok vizsgálatával. Korábban felfedezték, hogy az emberszabású majmok több mint 80 gesztusból álló úgynevezett „lexikont" használnak, amelyek mindegyike üzenetet közvetít a csoportjuk egy másik tagjának.

Az olyan üzeneteket, mint az „ápolj engem", hosszú vakaró mozdulattal közlik; a szájjal való simogatás azt jelenti, hogy „add ide azt az ételt", a csimpánzok pedig amikor fogaikkal csíkokat tépnek le egy levélről, valójában flörtölnek.

Az önkéntesek a csimpánzok és bonobók gesztusairól készült videókat néztek meg, majd a fordítások többopciós listájáról választottak.

A résztvevők a vártnál lényegesen jobban teljesítettek, az esetek több mint 50%-ában helyesen értelmezték a csimpánzok és bonobók gesztusainak jelentését.

Forrás: BBC


A figyelmetekbe ajánljuk