A hosszú élet titkai: mit mond ma a tudomány a 100 év feletti emberekről?

A világ jelenlegi legidősebb embere, egyben a történelem legszebb kort megérő brit állampolgára Ethel May Caterham, aki 1909. augusztus 21-én született – ezzel egyébként ő az utolsó máig élő személy, aki az 1900-as években született. Az idén 116 éves Caterhamet még 2020-ban, 111. születésnapja alkalmából interjúvolta meg a BBC Radio Surrey – arra a kérdésre, hogy minek tudja be nem éppen hétköznapi élettartamát, a hölgy így válaszolt:

De vajon tényleg ennyi lenne a hosszú élet titka? Vagy fordítva: tényleg olyan nehéz elérnünk a totális kiegyensúlyozottságot – és így a 100 év feletti életkort –, hogy csak minden nyolcezredik embernek sikerül? Bár tudományos alapon lehetetlen megválaszolni ezt a két kérdést, egy biztos: Caterham születésekor nagyjából 55 év volt az átlagos várható élettartam az Egyesült Királyságban – ennek ő több mint a dupláját érte el úgy, hogy két világháborút is átélt, és a koronavírusból is felépült.

A születéskor várható élettartam azt az átlagos időtartamot jelenti, amelyet egy újszülött akkor élne le, ha egész élete során folyamatosan azoknak az egészségügyi viszonyoknak és halálozási arányoknak lenne kitéve, amelyek abban a pillanatban voltak érvényesek, amikor világra jött. Emiatt ez az adat semmiképp sem tekinthető jóslatnak, sokkal inkább egy szemléltetés az éppen aktuális közegészségügyi tendenciákkal kapcsolatban. Ezek pedig világszinten folyamatos javulást mutatnak: az ENSZ adatai szerint 1950 óta szinte nem volt olyan év, amikor ne nőtt volna a várható élettartam – kivétel ezalól 2020 és 2021, a koronavírus-járvány legintenzívebb időszaka, amikor 5, illetve 9 évvel korábbi értékre esett vissza a globális átlag; illetve 2024, amikor pontosan ugyanannyi volt, mint 2023-ban.

A globális várható élettartam jelenleg 73,49 év, ha viszont az Európai Unió tagállamaira szűkítjük a kört, már 81,7 évet kapunk. A leghosszabb életre a svéd és az olasz (84,1 év), illetve a spanyol (84 év) csecsemők számíthatnak, a lista végén pedig Bulgária (75,9 év), Románia (76,6 év), Lettország (76,7 év) és Magyarország (77 év) szerepel. Világszinten egészen más ligában játszik azonban a Kínai Népköztársasághoz tartozó Hong Kong (85,8 év), Japán (85 év) és Dél-Korea (84,53 év).

Egy közös pont biztosan megfigyelhető az élboly tagjaiban: kivétel nélkül tengerparttal rendelkező országokról van szó. Azt, hogy a tengerhez vagy óceánhoz közel élő emberek az átlagosnál magasabb élettartamra számíthatnak, már számos kutatás bizonyította – a legfrissebb eredmények között van az Ohio State University kutatóinak tanulmánya, amelyet az Environmental Research-ben publikáltak néhány héttel ezelőtt. Azon még maguk a tudósok is meglepődtek, hogy ezek az előnyök csak tengervíz esetén, nagyjából 50 kilométeres körzetben érvényesülnek, tehát a tavak vagy folyók közelében élők nem jellemző, hogy tovább élnének az átlagnál – sőt, a városi környezet negatív tényezői miatt valamivel rövidebb ideig élnek.

A Blue Zones elnevezés Dan Buettner amerikai író és kutató nevéhez fűződik; a kifejezés azokra a koncentrikus kék körökre utal, amelyekkel 1999-es kutatásuk során Gianni Pes és Michel Poulain demográfusok jelölték Szardínia azon területeit, ahol a legmagasabb volt a százéves férfiak aránya. Buettner munkássága erre az eredeti felfedezésre épül – 2005-től kezdve a két kutatóval folytatott együttműködése során Okinava (Japán), Nicoya (Costa Rica) és Ikaría (Görögország) is felkerült a kék zónák listájára. Poulain 2019-ben Martinique szigetét is kék zónának minősítette, míg Buettner 2008-ban az Egyesült Államokbeli Loma Lindát, 2023-ban pedig Szingapúrt tüntette ki ezzel a címmel. Fontos azonban, hogy csak az első négy kék zónát – vagyis Szardíniát, Okinavát, Nicoyát és Ikaríát – ismeri el Poulain és Buettner is.

Buettner az American Journal of Lifestyle Medicine-ben megjelent 2016-os tanulmányában az alábbi közös jellemzőket foglalta össze a kék zónák lakosai között:

• Természetes mozgás: a leghosszabb életű emberek nem járnak edzőterembe és nem futnak maratont – cserébe viszont olyan környezetben élnek, ami folyamatosan mozgásra ösztönzi őket. Tipikus példa erre a napi szintű kertészkedés.
• Életcél: a legidősebbek jellemzően pontosan megfogalmazzák a saját maguk számára, miért kelnek fel minden egyes nap. Buettner szerint ez már önmagában is 7 évvel növelheti a várható élettartamot.
• Stresszoldás: a kék zónákban élők sem immunisak a stresszre, ám jól kidolgozott módszereik vannak ennek levezetésére. Ilyen lehet a tudatos hálaadás, az imádság vagy épp a délutáni szieszta.
• 80%-os szabály: a kék zónákban élő emberek Buettner szerint az utolsó, legkisebb étkezésüket késő délután vagy kora este fogyasztják el, és minden napszakban igyekeznek szem előtt tartani, hogy a gyomrukat csak 80%-ban töltsék meg – ez az apró különbség a „már nem vagyok éhes” és a „tele vagyok” között rengeteget számít.
• Növényi alapú étkezés: a hüvelyesek – például a lóbab, a fekete bab, a szója és a lencse – a legtöbb százéves étrendjében fontos szerepet kapnak, ezzel szemben hús átlagosan havonta mindössze ötször kerül az asztalukra.
• Borfogyasztás: a kék zónák lakói mérsékelten és rendszeresen fogyasztanak alkoholt – Buettner szerint a mértékletes ivók tovább élnek, mint azok, akok soha nem isznak. A napi 1–2 pohár jó minőségű bort a legidősebbek általában barátokkal együtt, étkezés mellé fogyasztják.
• Vallási közösség: Buettner szerint, ha valaki havonta négyszer részt vesz valamilyen vallási szertartáson, 4–14 évvel hosszabb élettartamra számíthat, felekezettől függetlenül.
• Család: a kék zónákban élők előtérbe helyezik a családjukat. Idős szüleikkel és nagyszüleikkel jellemzően egy háztartásban élnek, egész életre szóló párkapcsolatot vállalnak, és időt, szeretetet fektetnek gyermekeikbe, akik így nagyobb eséllyel gondoskodnak majd róluk.
• Megfelelő társaság: a leghosszabb életű emberek olyan közösségekhez tartoznak, amelyek támogatják az egészséges szokásokat. Buettner szerint akárcsak a dohányzáshoz hasonló káros szokások, úgy bizony az egészséges életmód és maga a boldogság is képes terjedni egy csoporton belül.

A Blue Zones egy több millió dollárt érő lifestyle-branddé nőtte ki magát: maga Buettner eddig nyolc Blue Zones-könyvet adott ki – ebből öt került fel a New York Times bestseller-listájára –, és 2023-ban egy Netflix-minisorozat is készült a főszereplésével. Persze az, hogy egy ennyire jövedelmező cégbirodalom nőtt a kék zónák köré, önmagában még nem ássa alá a hitelességüket – a legfrissebb statisztikai eredmények viszont már annál inkább.

Dr. Saul Justin Newman, a University College London Longitudinális Tanulmányok Központjának vezető kutatója már 2019-ben arra jutott, hogy a kék zónákban feljegyzett százévesek száma mögött egész egyszerűen nyilvántartási hibák állnak, aminek sok esetben a nyugdíjcsalás is része. A területek legidősebb lakosainak hivatalos adatbázisait átvizsgálva Newman rájött, hogy közülük egy csomóan már nem is élnek – ez Japánban és Görögországban különösen gyakori volt.

A Blue Zones vezetői közleményben reagáltak a vádakra, amiben azt állították, hogy az eredeti négy kék zóna demográfiai adatait szigorú kritériumok igazolják, és maga Buettner is gyakran ellátogat ezekre a helyekre, hogy személyesen ellenőrizze a születési adatokat. Azt viszont ő maga is elismerte, hogy a kaliforniai Loma Linda leginkább azért vált kék zónává, mert a 2008-as National Geographic-cikkének szerkesztője megkérte, hogy Amerikában is találjon egy ilyen helyszínt. Ennek ellenére a tudományos közösség egyre kevésbé veszi komolyan a kezdeményezést; Dr. Newman az elmúlt években kormányzati adatok és felmérések elemzése után rájött, hogy Buettnerék étrenddel és életmóddal kapcsolatos állításainak nagy részét semmilyen független adat nem támasztja alá. Jó példa erre Okinawa, ahol az egészséges életmód jegyében a Blue Zones szerint rengeteg zöldséget, különösen édesburgonyát esznek a helyiek –

Azt egyébként maga Buettner is beismerte, hogy az utóbbi években a kék zónákban élők szokásai megváltoztak. A New York Times-nak 2024-ben azt nyilatkozta: olyan mértékben csökken ezeken a helyeken a várható élettartam, hogy a kék zónák akár már fél generáción belül is eltűnhetnek – de jó kérdés, hogy tényleg csak a helyiek változó szokásairól van-e szó, vagy inkább arról, hogy alapból is hibás adatokra épült a Blue Zones, és amit most látunk, az a statisztikák korrekciója.

Viszont attól, hogy sok kétség merül fel ezekkel a konkrét területekkel kapcsolatban, Buettner alapelveivel, úgy tűnik, a legtöbb tudós egyetért. Dr. Frank Lipman hosszú életet kutató orvos (és egyben két New York Times bestseller szerzője) a CNBC-nek azt mondta: bár nem biztos abban, hogy a kék zónák léteznek, magukkal a tanácsokkal nem igazán lehet mellélőni, és ő is ezeket a tényezőket figyeli meg saját, száz év körüli pácienseinél.

Talán csak a rendszeres, mértékletes alkoholfogyasztás lóg ki a sorból: bár évtizedeken át tartotta magát az elképzelés, miszerint napi 1-2 pohár vörösbor kifejezetten jót tesz az egészségünknek (ez a magyar köztudatba talán leginkább a mediterrán diéta egyik elemeként jutott el), egyre több tudományos kutatás mutat rá arra, hogy valójában nem létezik biztonságos mennyiségű alkohol az emberi szervezet számára.

Persze a krónikus betegségek fölött csak limitált kontrollunk van – ismert példa erre Paul Kalanithi idegsebész, az Elillanó lélekzet című könyv szerzője, aki úgy halt meg 37 évesen tüdőrákban, hogy soha életében nem dohányzott. Ahogy a Boston University kutatója, Thomas Perls is kiemeli, rengeteg múlik a génjeinken: annak, hogy megérjük a 90 éves kort, szerinte nagyjából harminc százaléka a genetika, hetven pedig az egészséges életmód – 110 évnél viszont ennek már pontosan a fordítottja igaz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes betartanunk a fent említett tanácsokat a hétköznapjainkban, és az sem árt, ha minél több időt töltünk tengerpart közelében – de úgy tűnik, a százévességre születni kell.