A japán hatóságok azt tervezik, hogy közel 12 évvel a fukusimai atomkatasztrófa után a Csendes-óceánba engedik a kezelt radioaktív szennyvizet. De vajon milyen hatással lesz ez az akció a helyi élővilágra?
A terv nem meglepő módon megosztja a tudományos közösséget, a Greenpeace attól tart, hogy a felszabaduló radioaktivitás megváltoztathatja az emberi DNS-t, Kína és Dél-Korea aggodalmát fejezte ki, míg a csendes-óceáni szigetországok a víz további nukleáris szennyezése miatt panaszkodnak.
A japán kormány, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és független tudósok azonban biztonságosnak minősítették a tervezett kibocsátást.
A nukleáris tudomány és az atomenergia területén szerzett szakmai tapasztalataik alapján egy ausztrál kutatócsoport is hasonló következtetésre jutott, erről pedig egy cikket is publikáltak a Conversation oldalán.
Ez is érdekelhet: Egy nukleáris háború során is biztonságban lenne két ország
A fukusimai tárolótartályok 1,3 millió tonna vizet tartalmaznak, ami körülbelül 500 olimpiai méretű úszómedencének felel meg.
A folyamatos reaktorhűtés során naponta keletkezik szennyezett víz. A vizet az ALPS (Advanced Liquid Processing System) nevű technológiával tisztítják. Ez eltávolítja a problémás elemek túlnyomó többségét.
A kezelés után visszamaradó fő radioaktív szennyező anyag a trícium, a hidrogén (H) radioaktív formája, amelyet nehéz eltávolítani a vízből (H₂O). Jelenleg nem áll rendelkezésre olyan technológia, amellyel a tríciumot teljesen el lehetne távolítani ebből a vízmennyiségből.
A trícium felezési ideje 12,3 év, ez azt jelenti, hogy 100 év telik el, mire a radioaktivitás elhanyagolhatóvá válik. Az ilyen hosszú ideig történő tárolás irreális, mivel a vízmennyiség túl nagy. Emellett a hosszabb tárolás megnöveli a véletlenszerű, ellenőrizetlen kibocsátás kockázatát is.
Mint minden radioaktív elemnek, a trícium esetében is léteznek nemzetközi szabványok a biztonságos szintre vonatkozóan. Folyadékok esetében ezeket literenként Bq-ban mérik, ahol egy Bq (becquerel) egy radioaktív bomlást jelent másodpercenként.
A japán hatóságok a kibocsátás helyén a koncentráció konzervatív határértékét 1500 Bq/literben határozták meg, ami hétszer kisebb, mint az Egészségügyi Világszervezet által az ivóvízre ajánlott 10 000 Bq/literes határérték.
A sugárzással kapcsolatban meglepő lehet, hogy a jelenség mennyire gyakori.A környezetünkben szinte minden radioaktív valamilyen mértékben, beleértve a levegőt, a vizet és a növényeket is. Még egy hosszú távú repülőút is néhány mellkasi röntgenfelvételnyi sugárzást bocsát ki a fedélzeten tartózkodókra.
A trícium esetében a légkörben zajló természetes folyamatok évente 50-70 peta-becquerel (PBq) tríciumot termelnek. Az 1 PBq = 2,79 g átváltási tényezőt használva a kutatók azt gondolják, hogy évente 150-200 g (5,3-7,1 oz) trícium keletkezik a természetben.
Ha a Csendes-óceánt nézzük, a vízben már körülbelül 8,4 kg (3000 PBq) trícium található. Összehasonlításképpen a fukusimai szennyvízben lévő trícium összmennyisége jóval kisebb, körülbelül 3 g (1 PBq).
Fontos megjegyezni, hogy a japán hatóságok nem azt tervezik, hogy egyszerre engedik ki a vizet. Ehelyett évente mindössze 0,06 g (22 TBq) tríciumot szándékoznak kibocsátani. A Csendes-óceánban már jelen lévő radioaktivitáshoz képest ez egy elhanyagolható mennyiség.
A kutatók szerint a Csendes-óceánban lévő trícium radioaktivitásának jelenlegi szintje nem ad okot aggodalomra, így a fukusimai víz által hozzáadandó kis mennyiség sem fog kárt okozni.
Ráadásul a trícium csak kis mértékben járul hozzá az óceánok teljes radioaktivitásához. Az óceánok radioaktivitása főként a káliumnak köszönhető, amely az élethez nélkülözhetetlen és minden sejtben jelen lévő elem.
Forrás: Science Alert
