Ennek ellenére gyakran felmerül a terraformálás ötlete. Az elképzelések szerint először a légkört kellene szén-dioxiddal dúsítanunk, hogy az ettől kialakulló mesterséges üvegházhatás felmelegítse a felszínt. Korábban Elon Musk azt javasolta, hogy atombombákkal szabadítsa fel az emberiség a marsi talajban rekedt szén-dioxidot, de a kutatások szerint egyszerűen ez sem lenne elég: a legtöbb gáz régen távozott az űrbe, ami megmaradt, azt pedig szinte lehetetlen a felszínre hozni. Ráadásul az üvegházhatású gázok ipari mértékű előállítása is csak papíron jelent megoldást – valójában messze meghaladja a jelenlegi kapacitásainkat.
Ha az ember mégis megpróbálna a Marson élni, az első akadályt a talaj jelentené: először kénytelenek lennénk megtisztítani a mérgező vegyületektől, hiszen mezőgazdasági termesztésre csak így válna alkalmassá. A sugárzás elleni védelemhez jelentős árnyékolásra lenne szükség, a légköri nyomás hiánya miatt pedig minden életfunkciót biztosító épületnek hermetikusan zártnak kellene lennie. Ezek önmagukban is óriási mérnöki kihívások, együttesen pedig generációkon átívelő feladatot jelentenek.
A legnagyobb problémát azonban a gravitáció okozná. A Marson a nehézségi gyorsulás csupán harmada a földinek, ami elsőre előnynek tűnik, hiszen könnyebb lenne minden mozgás – ez viszont súlyos biológiai következményekkel járna. Már néhány generáció alatt megjelennének az alkalmazkodás jelei: karcsúbb, nyúlánkabb testfelépítés, törékenyebb csontozat, gyengébb izomzat. Hosszabb távon genetikai szinten is változások várhatók – például kialakulhatna bizonyos mértékű ellenállás a sugárzás okozta károsodásokkal szemben –, de az evolúció ára magas lenne: az első marsi nemzedékek körében a rák gyakorisága valószínűleg sokkal magasabb lenne, mielőtt bármilyen természetes védelem kialakulhatna.
A kérdés, hogy a Mars valóban az emberiség jövője lehet-e, nem csak műszaki vagy biológiai ügy: gazdasági, jogi, társadalmi és etikai dilemmák sora kapcsolódik hozzá. Ahogy az IFLScience is kiemeli, a terraformálás ma még szinte lehetetlennek tűnik, a tartós letelepedés pedig csak folyamatos földi segítség mellett képzelhető el.
Ma a Mars felszínének nagy részét száraz, poros sivatagok borítják – a csillagászok úgy vélik, hogy a bolygó csekély vízkészleteinek nagy része finom szemcsés felszíni porban fagyott meg, a felszínen található jég pedig főleg a sarkvidékekre korlátozódik. De a vörös bolygó nem volt mindig ilyen száraz: ahogy arról korábban beszámoltunk, a NASA korai küldetései, például a Viking-program során fényképezett vízmosások, tómedrek és völgyek mind-mind arra utalnak, hogy a bolygó felszínét valaha hatalmas vízmennyiségek árasztották el – becslések szerint annyi vízről van szó, ami az egész Marsot 100 méter vastagon elönthette volna.
Olvasd el ezt is!