egyensúly
Shutterstock

Egy egyszerű egyensúlyteszt megjósolhatja, meddig fogunk élni

Az életkor előrehaladtával az egyensúlyérzék az egyik legelső dolog, ami megromlik, a kutatók szerint a folyamat valamikor az ötvenes évek közepén kezdődik. Mint kiderült, egy egyszerű gyakorlattal megtudhatjuk, mekkora a kockázat, a következő 10 éven belüli elhalálozásra.


Azok a középkorú vagy idősebb felnőttek, akik nem tudnak 10 másodpercig sikeresen egy lábon állni, kétszer nagyobb eséllyel halnak meg bármilyen okból a következő évtizedben derül ki egy tanulmányból, amit a PsyBlog mutatott be.

A kutatók szerint az egyensúlyteszt biztonságos, egyszerű és könnyű, így a felnőtt betegek rutinszerű egészségügyi vizsgálatának részeként is alkalmazható lehet a jövőben.

A fitneszgyakorlatokkal és súlyzós edzésekkel ellentétben a legtöbb ember legalább 60 éves koráig képes egyensúlygyakorlatokat végezni de a kutatók szerint ezután a teljesítmény gyorsan romlani kezd.

Bár az egyensúlygyakorlat egyszerű, mégsem létezik olyan szabványos teszt, amelyet a középkorúak rendszeres egészségügyi vizsgálataiba be lehetne illeszteni.

A mostani vizsgálatban a kutatócsoport megpróbált egy olyan egyensúlytesztet felállítani, amely az idősebb felnőttek korai halálozásának esélyét előrejelző eszközként szolgálhat.

A vizsgálathoz hét éven át figyelték 1702, 51 és 75 év közötti ember fizikai alkalmasságát és egészségi állapotát. A résztvevőknek az egészségügyi ellenőrzések során egy egyensúlytesztet kellett elvégezniük:

10 másodpercig egy lábon állni mindenféle extra támogatás nélkül.

Arra kérték őket, hogy a szabad lábukat tegyék a másik lábuk mögé, és érintsék is meg azt a lábat, amelyen állnak. A kezüket oldalt kellett tartani, és egyenesen kellett nézni.

Mint kiderült, minden ötödik résztvevő megbukott a teszten: az 5 százalékuk 51-55 éves volt, 8 százalékuk 56-60 éves, 18 százalékuk 61-65 éves, 37 százalékuk pedig 66-70 éves.

A 71 és 75 éves résztvevők mintegy 54 százaléka nem tudta elvégezni a gyakorlatot, vagyis 11-szer nagyobb valószínűséggel buktak meg a teszten, mint a 20 évvel fiatalabbak.

A vizsgálat 7 éves időtartama alatt 123 ember halt meg szív- és érrendszeri betegségben, rákban, a koronavírus különböző szövődményeiben és légzőszervi betegségben.

Azok a résztvevők, akik megbuktak, nem is voltak olyan egészségesek a többiekhez képest a kutatás szerint: nagyobb számban fordult elő 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, magas koleszterinszint, szívbetegség és elhízás.

Röviden:

a következő tíz éven belül bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata 84 százalékkal magasabb volt azoknál, akik nem tudták végrehajtani a 10 másodperces egylábú állást.

A szerzők szerint

az egyensúlyteszt.gyors és objektív visszajelzést ad a páciens és az egészségügyi szakemberek számára a statikus egyensúlyról. Hasznos információkat ad a halálozási kockázatra vonatkozóan középkorú és idősebb férfiak és nők esetében is.

A figyelmetekbe ajánljuk