Az elmúlt harminc évben azonban új korszak kezdődött az ortopédiában. A cél ma már nem csupán a fájdalom csökkentése, hanem az is, hogy a beteg minél hosszabb ideig megőrizhesse saját ízületét.
– mondja Dr. Hangody László professzor, a Dr. Rose Magánkórház szakmai igazgatója.
Ez a szemléletváltás indította el világszerte a porcfelszín-helyreállító technikák fejlődését. Ebben Magyarország is meghatározó szerepet játszott: több olyan eljárás született vagy fejlődött tovább hazai közreműködéssel, amely ma már a nemzetközi ortopédiai gyakorlat része.
A fejlődéshez egy másik technológiai áttörés is hozzájárult.
– emeli ki a professzor. A kutatások középpontjába hamar az a kérdés került, hogyan lehetne nem egyszerű hegszövetet, hanem az eredetihez minél inkább hasonló porcfelszínt létrehozni.
A közepes méretű porcfelszíni sérülések kezelésének egyik legfontosabb módszere a mozaikplasztika. Az eljárás során az ízület kevésbé terhelt részéből apró porcos-csontos hengereket vesznek ki, majd ezeket mozaikszerűen ültetik át a sérült felszínre. Mivel a hengerek teljes értékű üvegporcot tartalmaznak, a beavatkozás kiváló biológiai minőségű porcfelszínt képes helyreállítani.
– avat be a részletekbe Dr. Hangody László. Az eljárás ugyanakkor megfelelő donorhelyet igényel, ezért elsősorban közepes méretű porcdefektusok esetén alkalmazható.
A mozaikplasztikát Dr. Hangody László és munkatársai dolgozták ki több mint három évtizeddel ezelőtt. Az eljárás mára a világ ortopédiai centrumainak mindennapi gyakorlatává vált, és számos későbbi porcfelszín-helyreállító technika fejlesztésének is alapját jelentette.
A modern porcfelszín-helyreállítás egyik legdinamikusabban fejlődő területe a biodegradábilis, vagyis felszívódó vázszerkezetek alkalmazása. Ennek az iránynak a megszületése is részben a mozaikplasztikához kapcsolódik. „A mozaikplasztika kiválóan működött, de kis százalékban előfordult, hogy az adóterületen, ahonnan a porcos-csontos hengereket kivettük, panaszok jelentkeztek. Ennek a kockázatát szerettük volna csökkenteni.”
A megoldást egy speciális, lebomló vázszerkezet jelentette, amelyet a sebész a megtisztított porcdefektusba helyez be. Az implantátum fokozatosan lebomlik, miközben olyan környezetet biztosít, amely támogatja az új szövet kialakulását.
” – meséli Dr. Hangody László.
Az elmúlt években ezek a technológiák tovább fejlődtek. A vázszerkezetet ma már gyakran biológiailag aktív anyagokkal, növekedési faktorokkal vagy a beteg saját csontvelőjéből nyert mezenchimális őssejtekkel egészítik ki.
A műtét során a sebész előkészíti a porcdefektust, behelyezi a vázszerkezetet, majd azt a csípőlapátból vagy hosszú csontok végéből nyert csontvelő-aspirátummal impregnálja. Az így bekerülő regenerációra képes sejtek segítik az új szövet kialakulását. „Ez a technika nem valódi üvegporcot hoz létre, hanem nagyon jó minőségű rostos porcot. Ez azonban lényegesen jobb eredményt ad, mint amit a hagyományos regenerációs eljárásokkal el lehet érni.”
A biodegradábilis vázszerkezetek elsősorban kisebb méretű porcdefektusok esetén jelentenek kiváló megoldást.
Nagyobb kiterjedésű, ugyanakkor felszínes porchiányok esetén ma a porcsejt-átültetés jelenti az egyik legkorszerűbb biológiai rekonstrukciós lehetőséget.
A beavatkozás két lépésből áll. Az első műtét során a sebész a beteg ízületének egy nem terhelt részéből apró porcmintát vesz, amelyet speciális laboratóriumba küldenek. Ott a porcsejteket leválasztják az alapállományról, majd néhány hét alatt több millió sejtre szaporítják. „Három-négy hét alatt olyan sejtkultúra készül, amely milliliterenként akár tízmillió porcsejtet is tartalmaz. A második műtét során ezt ültetjük vissza a porcdefektusba, általában egy biodegradábilis vázszerkezet segítségével” – avat be a részletekbe Dr. Hangody László.
A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy megfelelő körülmények között az eredeti üvegporchoz nagyon hasonló minőségű porcfelszín kialakulását teszi lehetővé. Hátránya ugyanakkor, hogy két műtétet igényel, és a sejttenyésztés rendkívül költséges, ezért ma még csak kevés beteg számára érhető el.
A legsúlyosabb esetekben nemcsak a porc, hanem az alatta lévő csont is jelentős mértékben károsodik. Ilyenkor a korábbi technikák már nem elegendők.
A Dr. Rose Magánkórházban az ortopédiai team célja, hogy az eljárás minél hamarabb elérhető legyen a páciensek számára.
Bár a modern porcfelszín-helyreállítás ma már több különböző biológiai technikát kínál – a mozaikplasztikát, a biodegradábilis vázszerkezeteket, az autológ porcsejt-átültetést és a friss osteochondralis allograftot –, egyik sem alkalmazható minden esetben.
„Az eredményes porcfelszín-helyreállítás kulcsa nem egy csodatechnika. Az a feladatunk, hogy a károsodás méretéhez, mélységéhez és jellegéhez válasszuk ki a megfelelő módszert. A négy technika együtt fedi le szinte a teljes spektrumot” – hívja fel a figyelmet a professzor. Éppen ezért a siker alapja minden esetben a pontos diagnózis, a gondosan felállított indikáció, a precíz műtéti kivitelezés és a személyre szabott rehabilitáció.
A porcfelszín-helyreállító technikák az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül, az egyes eljárások finanszírozási háttere azonban eltérő.
– mondja Dr. Hangody László.
Ennek megfelelően az alkalmazható kezelési lehetőség kiválasztásakor az orvosi szempontok mellett az adott eljárás elérhetősége is szerepet játszhat.
A tartós térd-, boka- vagy egyéb ízületi fájdalmat nem érdemes az életkor természetes velejárójának tekinteni. Minél korábban derül fény a porcfelszín károsodására, annál nagyobb az esély arra, hogy még biológiai módszerekkel kezelhető legyen. A Dr. Rose Magánkórházban Dr. Hangody László professzor és ortopédiai csapata a legkorszerűbb diagnosztikai és porcfelszín-helyreállító eljárások alkalmazásával segít kiválasztani az adott sérüléshez leginkább megfelelő kezelési megoldást.
Olvasd el ezt is!
