
Közel 1 millió dollárért költöztettek át egy texasi fát – mindössze 400 méterre
Ahogy az IFLScience is kiemeli, a költöztetés oka egészen prózai: a 400 éves Jolene túlságosan közel állt az út széléhez, így veszélyeztette a forgalmat és akadályozta az út bővítését. A város vezetése végül úgy döntött, hogy az Old Stagecoach Road egy kijelölt szakaszán új, kis parkot alakítanak ki számára, ahol továbbra is a közösség büszkesége lehet.
A terv azonban nem ment simán. Több mint kétezren írták alá a petíciót, melyet az átültetés ellen hoztak létre, attól tartva, hogy a fa nem éli túl a költöztetést. Egy helyi lakos így fogalmazott:
A város mindenesetre igyekszik mindent megtenni azért, hogy Jolene életben maradjon. A gondos előkészítés – a gyökerek metszegetése, a rendszeres öntözés és a talaj javítása – már nyáron elkezdődött, az áthelyezés pedig már ősszel zajlott, körülbelül harminc nap alatt. Az Environmental Design Inc. szakembereit két évre szerződtették, így a fa 2027 őszéig havi arborista-ellenőrzést, rendszeres öntözést és évenkénti talajtakarást kap.
A történet végkimenetele még bizonytalan, hiszen a tudomány szerint egy fa átültetésénél sosem garantált a túlélés. De ha minden a tervek szerint alakul, Jolene új helyén is árnyékot adhat a következő generációknak – bizonyítva, hogy egy több száz éves tölgy is lehet a város jövőjének része.
Az emberiség alkotásai lenyűgözőek, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a természet milyen csodákat hoz létre önmagától. Miközben épületeket emelünk és technológiákat fejlesztünk, jó néha emlékeztetni magunkat: a legnagyobb mesterműveket sokszor nem mi, hanem a természet alkotja. Jolene pedig erre az egyik legszebb bizonyíték.
Olvasd el ezt is!