Minden Tesla-tulaj karaokézni akar az autójában
Profi körülmények között lehet majd énekelgetni.

A Tesla a múlt héten egy legújabb figyelemelterelő termékét mutatott be: egy TeslaMic nevű karaoke-mikrofonkészletet, amely a járműveiben lesz használható, és az autóba épített kísérőszoftverrel működik. Az egyelőre csak Kínában kapható kiegészítő egy kínai újévi szoftverfrissítéssel együtt jelent meg, amely egy Leishi KTV nevű kísérő karaoke-alkalmazást is tartalmaz, írja a The Verge.

A TeslaMic a kínai Tesla online áruházában volt elérhető 188,48 dolláros áron. Azért csak volt", mert a termék egy órán belül e is fogyott. A frissítés annyira keresett, hogy beszámolók szerint vannak, akik máris magasabb áron árulják a terméket, mint amennyit ér.

A Teslának egyébként már volt egy Caraoke nevű hasonló szoftvere, ami más régiókban is megjelent, és a mai napig lehet vezetés közben is használni.

Fontos történés még a Teslán beül, hogy múlt héten a vállalat az eredménybeszámolóján bejelentette, hogy idén nem gyártanak új modelleket, beleértve a tovább halogatott Cybertruckot is. Mindezt a jelenlegi modellek gyártásának felgyorsítása érdekében. Elon Musk nemrég azt is elmondta, hogy a vállalat a kedvenc mémkriptopénzét, a Dogecoin-t is elfogadják majd árucikkekért cserébe.


A figyelmetekbe ajánljuk