Bajban van a DreamWorks alapítójának streaming-szolgáltatása

Bajban van a DreamWorks alapítójának streaming-szolgáltatása

A Quibi három hónapja indult 1,75 milliárdos befektetésként, de egy jelentés alapján akár a kútba is dobhatták volna azt a sok pénzt, amit a finanszírozók beleöltek.


Jeffrey Katzenberg sokáig a Disney vezérigazgatója volt, ezután megalapította a DreamWorks animációs stúdiót, nemrég pedig összekalapozott befektetők révén 1,75 milliárd dollárt – átszámolva több mint 547 milliárd forinot – egy új streamingszolgáltatásra, a Quibire.

Nagy nevek, rossz indulási időponttal

A termék mögötti alapötlet szerint a klasszikus streamingmodell helyett csak telefonon elérhető rövid, a 8 perces epizódhosszt nem meghaladó sorozatokat, műsorokat készítettek és licenszeltek a szolgáltatásra. Olyan nagy sztárokat nyertek meg sajátgyártású tartalmakhoz, mint Chrissy Teigen, Sophie Turner vagy éppen Kevin Hart.

A szolgáltatás picit több mint három hónappal ezelőtt indult el, a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor az emberek éppen nem mentek sehova, és alapvetően hosszabb tartalmakra vágytak a tévé előtt, hisz volt rá bőven idejük a hirtelen jött „szobafogság" miatt. Ezt valamennyire ellensúlyozta, hogy regisztráció után három hónapig ingyen használhatták a szolgáltatást azok, akik az indulásnál regisztráltak.

Senki nem maradt az ingyenes három hónap után

A Sensor Tower nevű elsimert mobilanalitikai cég legfrissebb jelentése szerint azonban ez sem segített sokat. Azt vizsgálták, hogy hányan regisztráltak és töltötték le az appot a telefonjukra az indulásnál és ebből hány fizetni is hajlandó felhasználó maradt három ingyenes próbahónap leteltével.

Az emberek mindössze 8%-a fizetett elő. Ez alapvetően nem lenne rossz, hisz a Disney+ eredményeit 11%-kal sikernek könyvelték el, csakhogy a Disney streamingcsatornájára 9,5 millió felhasználó regisztrált az elején, míg a Quibire mindössze 910 ezer ember volt csak kiváncsi. A 72 ezer előfizető pedig nagyon kevés egy ilyen típusú és ekkora méretű cég esetében. Ráadásul a Disney szolgáltatása azóta elindult több országban is, jelenleg 50 millió előfizetője van.

A Quibi szóvivője azt állítja, a jelentés hatalmasat téved, a mért számaik rosszak, és az app egyelőre hatalmas siker, ugyanakkor számokat nem közöltek. A Sensor Tower ezzel ellentétben azonban erős reputációnak örvend annak köszönhetően, hogy elég pontosak szoktak lenni a méréseik, így valószínűbbnek tűnik, hogy a cég nem akarja beismerni, hogy gondban vannak – írja a Verge.

Forrás: The Verge

A figyelmetekbe ajánljuk