sex education otis és maeve

Felrobbantotta az internetet a Sex Education legújabb évadának egyik jelenete

A Netflix Sex Education című sikersorozata sosem szűkölködött dicséretekben amiatt, ahogyan a sokszor kényelmetlen kérdéseket és témákat kezeli. Ez a legújabb évadban sem volt másképp, sőt egy jelenet annyira erősre, mind ezek mellett pedig edukatívra sikeredett, hogy a nézők sem tudtak szó nélkül elmenni mellette.


A harmadik évadot néző felnőttek körében is biztosan felmerült már a gondolat, hogy bárcsak már akkor is ment volna a sorozat, amikor ők voltak gimisek. S talán ez is a legnagyobb erénye a szériának, hogy mindig mer tabukat döntögetni, ezzel is segítve a fiataloknak.

Ezt Alix Fox, a Netflix egyik forgatókönyv-tanácsadója örömmel hallja.

Ugyanis az általa kidolgozott jelenet, amelyben egy nővér tanácsot ad egy meleg tinédzsernek a HIV-vel kapcsolatban, nagy port kavart az interneten. A jelenetet és ezt a reakciót egyfajta „életcélként" írta le, hiszen mindig is segíteni akart a tiniknek, és megosztani a biztonságos szexről és a HIV-ről szóló pozitív üzenetet.

A szóban forgó jelenet a legújabb évad negyedik epizódjában látható, amikor a fiktív Moordale középiskola diákjai olyan szexuális felvilágosító órát kapnak, amelyet igencsak régimódinak tartanak. Már-már önmegtartóztatásra intik őket.

Az óra miatt néhány diák azonban pánikba esik, köztük a homoszexuális Anwar (Chaneil Kular) is, aki később egy nővérnek mesél a félelmeiről.

Minden meleg-film, amit valaha láttam úgy végződik, hogy szexelnek és meghalnak AIDS-ben. Én nem akarok meghalni. Szóval igen, mindig használok óvszert"

– mondja a nővérnek.

Természetesen a forgatókönyv-tanácsadó,Alix állt a nővér által adott tanácsok mögött, amelyek többek között azt mondják Anwarnak, hogy rendszeresen vizsgáltassa meg magát, gyakorolja a biztonságos szexet és használja a PrEP nevű gyógyszert, amely megakadályozza, hogy az alkalmi szexben részt vevő emberek HIV-fertőzést kapjanak.


Személyesen azért fontos számomra ez, mert sok évvel ezelőtt érintett voltam, amikor egy hozzám nagyon közel álló személynél HIV-et diagnosztizáltak"

– mondta a szakember.

(BBC)

A figyelmetekbe ajánljuk