android okostelefon

Saját üzenetküldő alkalmazás érkezik az Androidos telefonokra

Lényegében egy másik Messenger-alkalmazást fejleszt a Google.

A cég évek óta kísérletezett különböző üzenetküldő megoldásokkal, mint például a Google Talk, a Hangouts Chat vagy az Allo, de ezeket soha nem sikerült tökéletesíteni – félbe is hagyták őket.

Helyettük inkább elkezdték 2018-tól a Messages (Üzenetek) androidos alapalkalmazást fejleszteni, amivel már nem csak SMS-eket és MMS-eket lehet küldeni és fogadni, hanem képeket, videókat, dokumentumokat is, illetve a legkülönbözőbb chat-funkciók is elérhetőek lesznek. Ezt az internet alapú RCS (Rich Communication Services) szolgáltatással érik el.

Ezzel az androidos felhasználók kapnak a Facebook Messenger mellé (amit külön le kell tölteni) egy alapértelmezett chat appot, ami hasonlóan működik majd, mint az előbbi.

Emellett a Google bejelentette, hogy az alkalmazásba érkezik a végpontok közötti titkosított üzenetküldés is. A legújabb fejlesztői verzióba már bekerült az ehhez szükséges kód, amit első körben a béta-tesztelők kapnak majd meg. A tömeges tesztelés 2021-ben kezdődhet majd meg.

A titkosítás automatikus lesz, csupán a felhasználóknak be kell kapcsolniuk az alkalmazásban a csevegés funkciót. Aki szeretne tesztelőnek lenni, az itt tud jelentkezni.

(hvg.hu)

A figyelmetekbe ajánljuk