repülő

Végül az egyik légiutas-kísérő egy kávéskannával ütötte le a férfit, mielőtt kinyithatta volna a gép ajtaját a levegőben.


Egy férfi megpróbált angolosan távozni az American Airlines Los Angelesből Washingtonba tartó járatáról, nem túl sok sikerrel, miután szintén kevés sikerrel próbált betőrni a pilótafülkébe. Szökési tervét meghiúsította, hogy egy légiutas-kísérő többször fejbe verte egy kávéskannával, miközben az utasok lefogták. Zsinórral és ragasztószalaggal lekötözték, amíg a gép kényszerleszállást hajtott végre a Missouri állambeli Kansas Cityben, ahol a távozni kívánó férfit a hatóságok már várták.

Mouaz Moustafa, egy washingtoni utas kaotikus jelenetről számolt be, amikor a repülőgép az utassal folytatott dulakodás után figyelmeztetés nélkül ereszkedni kezdett Kansas Citybe. Elmondása szerint a férfi megpróbált bejutni a pilótafülkébe, majd a főajtón keresztül próbált kijutni, mielőtt több utas lefogta.

Egy légiutas-kísérő a gép hátsó részébe szaladt, elővette a kávéskannát, és folytatta a fickó fejének ütlegelését.

Végül három légiutas-kísérő és három utas kellett ahhoz, hogy lefogják a férfit, a földre vigyék, majd a kezét és a bokáját összekötözzék a légiutas-kísérők által biztosított szalaggal és zsinórral. Az utas körülbelül 15 percig maradt a földön, amíg a gép leszállt, és a hatóságok begyűjtötték őt.

(Forrás: Boing Boing)

A figyelmetekbe ajánljuk