a Shangri-La Hotel Párizsban
Fotó: Bertrand Rindoff Petroff/Getty Images for Swarovski

​27 milliós számláját hagyta hátra Párizsban a szaúdi hercegnő

Szinte elvárjuk, hogy valaki, aki királyi személy, a gazdagság, az etikett és az előkelőség mintaszobra legyen.


Amit nehezen tudunk elképzelni egy ilyen kiemelt személyről, az az, hogy kibújik a számlák alól, cserbenhagyja az embereket, és a hajnali órákban eltűnik. Maha Al-Sudairi szaúdi hercegnő azonban szétzúzta ezeket az előítéleteket. Úgy vásárolt, mint aki palotában él, de azt már nem gondolta, hogy úgy is kellene fizetnie.

Ez is érdekelhet: Párizs-szindróma – amikor a függöny lehull

Maha bint Mohammed bin Ahmad al-Sudairi szaúdi hercegnő 20 millió dollárért (7,5 milliárd forint) „fosztogatta” Párizs legexkluzívabb butikjainak sorát, és attól sem riadt vissza, hogy egy 7 millió dolláros (2,5 milliárd forintos) szállodai számla kifizetésétől megszabaduljon. Mi vezetett ehhez a csillagászati számlához? Először is, a néhai Nayef bin Abdulaziz Al Saud szaúdi koronaherceg egykori felesége kíséretével ellátogatott a párizsi ötcsillagos Shangri-La Hotelbe a 16. kerületben, ahol 41 szobát foglalt el, azaz egy egész emeletet.

Másodszor, a díva és stábja öt hónapon keresztül élt a drága szállodában. Amikor eljött a fizetés ideje, a hajnali órákban megpróbált elmenekülni az ingatlanból. De ez kissé problémás, amikor 60 fős csapatod van, limuzinflottád és rengeteg csomagod. Maha bint hercegnő 2012. május 31-én hajnali fél négykor próbált elszökni ebből a helyzetből, de nem sikerült. Telefonhívások sora következett magas rangú diplomatákhoz és tisztviselőkhöz, hogy végül távozhasson, és bejelentkezhessen a Royal Monceau hotelban, amely egy katari tulajdonában áll.

Ha tovább olvasnál: 5 ok, amiért látnod kell Párizsban a Louis Vuitton-kiállítást

a Dior \u00fczlet bej\u00e1rata P\u00e1rizsban

Fotó: Chesnot/Getty Images

A hercegnő termékeny költekező hírében áll. 2009-ben 20 millió dollárt költött el egy epikus bevásárló körút során a párizsi csúcskategóriás butikokban, hitellel. Végül hat francia hitelező perelte be, köztük egy cég, amely hat hónapon keresztül naponta akár 30 sofőrrel vezetett autót biztosított számára (400 ezer dolláros, azaz 152 millió forintos kifizetetlen számla) párizsi látogatása idején.

2013-ban egy párizsi bíró elrendelte, hogy három, a hercegnő által bérelt, több mint 11 millió dollár (4 milliárd forint) értékű luxuscikkeket tároló zárható raktárhelyiséget foglaljanak le és értékesítsenek e számlák kifizetése érdekében. Al-Szudairi asszony három raktárhelyiséggel rendelkezett Párizs központjában, amelyek a francia fővárosban tett őrült bevásárló körútjai miatt zsúfolásig megteltek. A luxus bőráruktól kezdve a műtárgyakon, ékszereken át a ruhákig a királyi finomságok valódi kincsesbányájra akadtak.

A hercegnőnek az elmúlt években nagyjából 30 párizsi, exkluzív luxuscikk-kereskedőt sikerült felbosszantania a jóváírásaival. Köztük a Dior divatlánc, a Chaumet és a Victoria Casal ékszerüzletek, valamint az O Caprices De Lili nevű felsőkategóriás fehérneműbolt.

Nyolc évig nagyon jó vásárló volt, de aztán egyszerűen nem fizetett

− mondta az O Caprices de Lili fehérneműbolt tulajdonosa újságíróknak 2009 júniusában, amikor közel 100 ezer dollár (38 millió forint) kifizetésére várt.

A néhai Abdullah király (aki 2015. január 23-án hunyt el) felbosszantva a meggondolatlan viselkedésétől, Szaúd-Arábiába való visszatérése után palotájába záratta.

Forrás: Luxury Launches


A figyelmetekbe ajánljuk