téli olimpia
Shutterstock

Téli olimpia hó nélkül: nyoma sincs igazi hónak a Pekingben

A téli olimpiák történetében először nincs hó a rendező országban.

Peking északnyugati részén túl szárazak és melegek a lejtők ahhoz, hogy a téli olimpia idején hó legyen arra, írja a Futurism a CNN alapján.

Ennek következtében a játékok történetében először minden hó emberi által készül. Más szóval: az éghajlatváltozás miatt az első olyan téli olimpiát nézzük, ahol 100 százalékban mesterséges hó van.

A tendencia nem meglepő. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Current Issues in Tourism című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány szerint a téli olimpiai városok körülményei az elmúlt 50 évben egyre veszélyesebbé váltak a kutatók előrejelzései szerint a korábbi rendező városok közül a jövőben már egy városban lesz elegendő hó és jég a játékok megrendezéséhez.

Az olasz hókészítő startup, a TechnoAlpin biztosít mindent hótermelő eszközt a játékokhoz, amire már 3 éve készülnek.

A mesterséges hóval egyébként több probléma is van: többek között az, hogy elképesztően energiaigényes az előállítása.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság becslése szerint 49 millió gallon vizet használnak fel az összes hó előállításához, ami a közel 100 millió ember egy napi ivóvíz-mennyiségének felel meg. Pláne rengeteg víznek számít ez Kínában, ahol amúgy is rengetegen kénytelenek nélkülözni.

Jó kérdés, hogyha a mesterséges hó előállítása ennyire drága, értékes ivóvizet használ fel, és még környezetszennyező is, akkor miért nem rendezik olyan országok a játékokat, ahol ténylegesen sok hó van.


A figyelmetekbe ajánljuk