Úgy tűnik, befejeződött a Hubble küldetése

Úgy tűnik, befejeződött a Hubble küldetése

A Hubble még a múlt héten adta meg magát, de akkor még nem tűnt olyan nagynak a baj.

Azóta eltelt egy hét, és az eszközt még mindig nem sikerült megjavítani, pedig többször is próbálkoztak vele a NASA munkatársai. Ráadásul pontosan még mindig nem tudják, hogy mi okozta a leállást. Valószínűleg egy 1980 óta működő számítógép meghibásodott memórialemez okozta a bajt.

De az is lehet, hogy az emberiség egyik legjobb találmányának küldetése végleg befejeződött.

A távcsövet legutóbb 2009-ben szervizelték. Akkor egy legénységet küldött az űrbe a NASA, hogy új számítógépet, akkumulátorokat és tudományos műszereket cseréljenek. A NASA azonban most nem küld föl senkit, hiszen nem rendelkezik egy hasonló misszióhoz alkalmas űrhajóval.

A Futurism cikkéből azonban kiderül, hogy még nem lőttek el minden trükköt a NASA-nal: a távcsőn felszereltek egy tartalékmodult is, amelyet lehet, hogy működésre tudna majd bírni. Ha azonban ez sem jön össze, akkor egy igazi filmbe illő temetése lesz az 1990-ben fellőtt eszköznek: a NASA a 2009-es javításoknál beszerelt egy olyan műszert, amely képes a Föld légkörébe irányítani a Hubble-t. Ha ezt aktiválják, akkor a légkörbe érve hosszú idő után az űrtávcső megsemmisül.


A figyelmetekbe ajánljuk