BYD Seal.

Kihirdették a 2024-as Év Autója-díj szűkített listáját, amiben több meglepetés is szerepel.


A nemzetközi autós szakújságírók hosszú ideje vizsgálják az idén megjelent modelleket, és nemrégiben közzétették a döntőbe jutott 7 típus nevét – írja a TotalCar cikke alapján a Drive Magazine

Az 59 tagú zsűri első körben egy 28-as listát tett közzé, később pedig ezekből az autókból került ki a „7-es döntő” mezőnye.

Ez is érdekelhet: 5 perc alatt feltölthető akkumulátor kerülhet a Teslákba

Külön érdekesség, hogy az elektromobilitás előretörése az idei toplista szereplőin is meglátszik, ugyanis több ilyen autó is bejutott a döntősök közé – a tisztán elektromos hajtású Jeep Avenger 2023-as győzelme után tehát folytatódik ez a tendencia.

Az EV-láz egyébként a 2023-as európai eladásokon is meglátszik, ugyanis a Tesla olyan kirobbanó számokat tudott produkálni, hogy konkrétan letaszította a sokáig vezető pozícióban lévő Daciát.

Ez azért is számít óriási dolognak, mivel az éllovas Tesla Modey Y 27(!!) helyet tudott javítani tavalyhoz képest, így a Dacia Sandero „csupán” a második helyre szorult vissza.

2024-es Év Autóját február 26-án fogják bejelenteni a Genfi Autószalonon.

Íme a döntősök:

  • BMW 5-ös sorozat (G60);
  • BYD Seal;
  • Kia EV9;
  • Peugeot E-3008/3008;
  • Renault Scenic;
  • Toyota C-HR;
  • Volvo EX30.

A figyelmetekbe ajánljuk